KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy hónap alatt 16 ezer ukrán katona esett el a harcokban – NATO csapaterősítés Szerbia ellen Koszovóban

Egyetlen hónap alatt 16 ezer ukrán katona esett el a harcokban. Az oroszok megsemmisítettek 16 repülőgépet, négyszáz tankot, 238 ágyút és aknavetőt is – közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában.

A miniszter azt is tudatta, hogy az orosz csapatok nyomon követik az Ukrajnába irányuló nyugati fegyverszállítmányokat, és csapásokat mérnek rájuk. A Kijevnek Nyugatról nyújtott katonai támogatás nem lesz hatással a különleges hadművelet kimenetelére, csak elhúzza az ellenségeskedést – mondta.

Míg az oroszok rakétatámadásai katonai célpontok ellen irányulnak, az ukránok lakónegyedeket vesznek célba Moszkvára és dél-orosz területekre kilőtt drónjaikkal. Erre utal, hogy egy orosz rakétával megsemmisítettek egy kijevi döntéshozó pontot. Putyin elnök közlése szerint az ukrán hírszerzés központját. Peszkov Kreml-szóvivő ennek tulajdonította az ukránok elkeseredett válaszát, oroszországi polgári objektumokra mért dróncsapásait.

James Cleverly brit külügyminiszter jogosnak minősítette az orosz területek ellen folytatott ukrán támadásokat. Azt állította, hogy Kijev ezt önvédelemből teszi.

Moszkvát kedd reggel nyolc drónnal támadták meg. Az orosz védelmi minisztérium szerint ötöt megsemmisítettek, hármat pedig elektronikus eszközökkel védtek ki. Az utóbbiak becsapódó darabjai két személyt könnyebben megsebesítettek, néhány lakóépületben pedig kisebb károkat okoztak.

Az orosz hatóságok elfogatási parancsot adtak ki három ukrán tábornok, köztük Igor Kolesnik vezérkari főnök helyettes ellen, akit ötszáz donbászi civil megölésével vádolnak.

Európa másik forró pontján, Koszovóban a NATO két zászlóaljnyi katonát telepít „békefenntartó” címen, hogy megvédje a Szerbiából kiszakított területet, melyet Belgrád visszakövetel magának. Egy harmadik zászlóaljat Koszovóba telepítésre készítenek fel – tudatta Stoltenberg NATO-főtitkár.

Belgrádi értesülések szerint amerikai segédlettel Majdan-típusú puccsra készültek azon a kormányellenes tüntetésen, amelyet pénteken tartottak a fővárosban az erőszak ellen. A külső erőkkel együttműködő tüntetés szervezői arra készültek, hogy a május elejei kettős iskolai vérengzés miatt rendezett tömegtüntetés leplében elfoglalják az állami épületeket, köztük a parlamentet.

Ez is érdekelheti:  Izrael brutális válaszcsapást ígér: bejelentették a megtorlást

Alekszander Bocsan Harcsenko, Oroszország belgrádi nagykövete keddi sajtótájékoztatóján közölte: segítenek a szerb kormánynak, egyeztetnek és együttműködnek vele nemzetbiztonsági téren is.

A diplomata emlékeztetett arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1999. június 10-én elfogadott 1244-es határozatában megerősítették, Koszovó és Metohija autonóm régió Szerbia része. A koszovói hatóságok 2008 februárjában egyoldalúan kiáltották ki a függetlenséget. Több mint 60 ország ellenzi Koszovó elismerését, köztük Oroszország, Kína és öt EU-tagállam is.

Moszkva, 2023. május 31. szerda (MB)

Magyar Békekör

Kiemelt kép: Drón csapódik be Kijevbe 2023. május 29-én, hétfőn / Fotó: Yasuyoshi Chiba/AFP/Getty Images

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük