Hirdetés

Dr. Polgárdy Géza: Akik minket, magyarokat háborúba invitálnak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az itt, alább következő nevek egyre csak sokasodnak, gyarapodnak, mert mind több balos, libsi és ballibsi ad hangot annak a meg győződésének, hogy Magyarország nem maradhat ki a jelenleg is zajló, s ki tudja, hogy még meddig tartó orosz-ukrán háborúból. Sőt, közülük egyesek „szégyennek” nevezték felszólalásaik során, hogy Magyarország nem küld fegyvereket és katonákat Ukrajnának!

Milyen érdekes is, hogy például egy szektavezér, aki magát a vallása papjának tartja, tehát a lelkek békéjét kéne, hogy támogassa, ezzel ellentétben háborús uszító, aki szintén magyar fegyverekkel és magyar katonákkal segítené az ukrajnai sajnálatos öldöklést! Míg a magyar kormánypártok és szavazóik a béke pártján állnak, s azt hirdetik, hogy nekünk, magyaroknak mindenképpen ki kell maradnunk a szomszédos Ukrajnában zajló háborúból, amelyet minél előbb be kellene fejezni, ezek az itt felsorolt személyek mindenképpen bele akarnak minket húzni a háborúba! Valósággal erre invitálnak!

Mert sem a NATO-nak, sem a NATO egyes tagországainak szigorúan tilos – A JÓZAN ÉSZ ALAPJÁN – e háborúba bármi módon beavatkozni! Az a névsor, amely itt következik, korántsem teljes és egyre csak szaporodik! Akik figyelemmel kísérik a nyilatkozgató balos, libsi és ballibsi szereplők mondókáit tanúsíthatják, hogy e nyilatkozói kör egyre terebélyesebb lesz!  Mivel nekik nincs felelősségük, bátran beszélhetnek a levegőbe, a vakvilágba! Így aztán nekik ugyan semmi sem drága! A bőrüket nem ők viszik a vásárra, e fotelforradalmároknak csak a szája nagy, de ha eldörrenne egy fegyver, bizony az elsők lennének, akiknek megtelne a bugyogója, s így, kakis fenékkel rohannának le az óvóhelyre! Holt biztos, hogy ők lennének a legelsők, akik össze-vissza csinálnák magukat a félelemtől. Nos, lássuk azok – nem teljes – névsorát, akik magyar fegyverek és magyar katonák Ukrajnába küldésével húznának bele minket az orosz-ukrán háborúba! Márky -Zaj Péter, Juhász Ferenc, Demeter Mária, Potocskáné, Iványi lelkész, Cseh Katalin, Berg Dániel és mások.

Tegyük mindehhez hozzá: az orosz fél egyértelműen és többször is kijelentette, hogy a háborús ellenfelének nyújtott bármilyen katonai jellegű segítségnyújtást ellenséges lépésnek tekint, s az Ukrajnát akár fegyverrel, akár hadianyaggal, akár katonákkal, segítő harmadik országot a háborúba belépőnek tekint, s e cselekedetére soha nem látott kemény választ fog adni! A felsorolt és fel nem sorolt háborús szájhősöknek vajon ez az orosz ellencsapás is hiányzik-e? Avagy balgán bíznak annak elmaradásában? Nos, ezt a hibát Zelenszkijék is elkövették.

Végül jó, ha mindenki tisztában van vele, hogy Moszkva ezt a háborút nem tekinti olyan játéknak, mint a fentebb név szerint felsorolt magyargyűlölő magyarországi személyek!

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

toggle
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás