KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Bene Gábor: Felültem-e valamelyik konteónak?

 

Egy kitűnő barátom vádolt meg azzal, hogy felültem a teljesen átlátszó összeesküvés elmélet butaságainak. Holott, miután nekem nincsenek sem titkosszolgálati kapcsolataim, sem kormányzati összeköttetéseim, így csak a józan eszemre hagyatkozhatok és a dezinformációs társadalommal kapcsolatos eddigi rossz tapasztalataimat tudom egy-egy konteo ízű anyag kapcsán kamatoztatni. Nézzük a mai „konteo-termést”!

 

Ma kaptam Carlos Huan körlevelét!

(BG: Nem tudom, hogy az alábbi információk mennyire lehetnek hitelesek, de az biztos, hogy örülnék annak, ha a FED magán-dollárja helyett valóban visszavenné az USA és minden állam a pénzkiadás jogát a magánbankoktól! Annak is örülnék, ha 3000 „kabal bankost” és más nyilvánvalóan aljas bűnözőt valóban letartóztatnának. Sőt még a nemesfém fedezet biztosítsa is pártolható lenne a részemről, viszont azt, hogy mindenféle munkavégzés nélkül kapna feltétel nélküli alapjövedelmet mindenki, azt nagyon nem tartom jó ötletnek. Leginkább azért, mert az kifejezetten a lumpen réteg kialakulását, vagy a már létező ilyenek [1]növekedését segítené elő. Nézzük akkor a körlevél szövegét!)

„Szeptember 10-én Trump elnök sajtótájékoztatót tartott NESARA/ GESARA bevezetéséről, s ennek részeként az ún. Univerzális Alapjövedelem kifizetésekről $1,200 -tól $1,400-ig terjedően USA állampolgárok számára a következő 3 évre és azon túlmenően is. Ez 2020 októberében kezdődne a helyreállított (USA) Köztársaság ÚJ Pénzügyeinek első évének kezdetekor, ami OKTÓBER 1-én indul. (Tehát a Nesara után gyorsan fog következni a Gesara, ami viszont a nemzetközi változata a Nesaranak.)

Ez MINDEN országban megvalósul majd, mert mind a 209 ország aláírta a (Sic) Gesarat (De vajon miért nem hallottunk erről? Vagy ennyire titkos?) és így azt, kötelező lesz betartaniuk az államoknak. Mindez egy lépésről-lépésre gondosan kidolgozott, több évtizedes “katonai” terv.(BG: Az ilyen tervek mindig károsak.)

Október elsejétől Trump előre megtervezte a „Tíz napos nyilvánosságra hozatalt” ezt hívjuk “SÖTÉTSÉGNEK”, ahol rövid közszolgálati közlemények útján utalni fog a „fiat dollártól” (vagyis a FED által kiadott magánpénztől) való eltávolodásra és az új értek alapú, illetve arannyal fedezett valutára való áttérés szükségességére; ismertetni fogja a NESARA / GESARA intézkedéseket, és elmagyarázza az adósságcsökkentést/TÖRLÉS-t és a visszaállított köztársaságba való átmenet politikai vonatkozásait.

A nyilvánosságra hozatal tíz napjának részleteit később oktatási előadások, vagy olyan médiaközvetítések töltik ki, amelyek felett Trump és a Fehér Kalaposok (?) ellenőrzése áll. A Google, a YouTube, a Twitter és a Facebook ellenőrzését az Igazságügyi Minisztérium és az AG Barr irányítása/kontrollja alá fogja vonni.

Ezek a médiumok szabályozva, kénytelenek lesznek abbahagyni a cenzúrázást, amit most korlátozás nélkül tesznek. Tehát október 1-től lesz a 10 napos sötétség, amiről eddig már sokat hallhattunk!

Gőzerővel folynak a munkák, további 3000 „kabal bankost” és másokat tartóztattak le, akik a háttérben működő Swift rendszeren keresztül hatalmas összegeket próbáltak volna ellopni a fizetett (USA) lázadók finanszírozására stb. Ezeket a pénzeket elkobozták tőlük, ők meg mehettek „nyaralni”!

Ugyanis a pénzek felszabadítása, mozgathatósága és kifizetése szükséges a NESARA/GESARA-hoz, amit ugyan megpróbálnak meggátolni, de NEM fog sikerülni nekik!

Tehát jelenleg már nemzetközi szinten folyik a NESARA/GESARA alapok szétosztása, ill. a nemesfém fedezet biztosítsa minden országban az új [2]valutákhoz, az ún. Quantum rendszerben.

(BG: ma egyértelmű, hogy a FED és a legtöbb pénzügyi intézmény a világon állítólag likviditási hiánnyal küszködik, mert eddig túl nagy likviditást teremtettek (vagyis rengeteg elektronikus pénzt állítottak elő) nem csak a jegybankok, de az EKB is. Vagyis nem tudnak a bankok érdemben kamatot emelni a pénzügyi stabilitás megtartása miatt, ez azonban nagy kötvénypiaci feszültséget okozhat. Vagyis az ún. piacok, eddig soha nem látott módon fognak reagálni a kamatváltozásra. Ám az óriásbankok érdemben nem csökkenthető mérleggel rendelkeznek, vagyis egy új monetáris rendszer válik szükségessé, mert a kamatban való mozgástér hihetetlenül lecsökkent. Az a kérdés, hogy ez egy új és nemzeti monetáris politika vagy a globális pénzdiktatúra kezdete-e?)

Nézzük azonban tovább Carlos Huan körlevelét:

Ha figyelmesen elolvastátok a fentieket, az UNIVERZALIS fizetés része a NESARA/GESARA-nak, tehát MINDEN egyes országban univerzális

JÖVEDELMET az is kap, aki dolgozik és az is, aki nem! Ebből a havi kiadásokat mindenki tudja fedezni, illetve lesz egy egyösszegű kifizetés is. Hogy kinek mennyi az attól függ, hogy eddig mennyi adót, kamatot fizetett illegálisan. És ugye az életkortól is függ, mert az idősebbek nyilván több pénzt fizettek be.

NOVEMBER 3-4. után már sokkal, de sokkal többet fogunk erről tudni PUBLIKUSAN IS. Jelenleg csak egy szűk réteghez jutnak el az infók, ám azokhoz mindenképp eljutnak, akik kutakodnak ez ügyben. Magyarország a 2. fázisba volt besorolva, viszont a 4. fázisban lesz levezényelve a 209 országban.”

BG: Egy ilyen körlevél után az ember vagy azonnal törli a lehetetlenség határát súroló e-mailt, vagy megpróbál tájékozódni, hogy vajon honnan származik ez az információ és nem dezinformáció-e inkább? Nézzük akkor meg az angol nyelvű Wikipédia mit ír erről? S magyarra fordítva ezt írja a NESARA szó beütésére:

„A Nemzetgazdasági és Gazdaság-Biztonsági, Helyreállítási Törvény NESARA ) az Egyesült Államok számára javasolt gazdasági reformok összessége volt, amelyet az 1990-es években Harvey Francis Bernard javasolt.  A szerző azt állította, hogy a javaslatai, amelyek magukban foglalták a jövedelemadó nemzeti forgalmi adóval történő felváltását, a fedezett hitelek kamatos-kamatának eltörlését és a bimetál devizára való visszatérést, 0% -os inflációt és stabilabb gazdaságot eredményeznének, viszont a javaslatait soha nem terjesztették a kongresszus elé.

Ám a NESARA azóta ismertebb úgy, mint egy kultikus (vagyis szinte vallási hitélethez tartozó) konteo (azaz összeesküvés elmélet) tárgya, amelyet Shaini Candace Goodwin hirdetett meg. Ő egyébként az “egység galambjaként” üzletelt, vagyis támogatást kért az internetes olvasóitól és azt állította, hogy a törvényt további rendelkezésekkel fogadták el, mint a nemzetgazdasági biztonságról és a reformációról szóló törvényt. Azonban szerinte az elfogadást agyonhallgatta a George W. Bush-kormány és maga a Legfelsőbb Bíróság is. Így Goodwin – akit azonban a média ” kiberkult királynőként ” emlegetett – összeesküvési e-mailjeit küldözgette szét, amit egyébként több nyelvre is lefordítottak, így a mai napig nagy számban követik őket online.”

(BG: Vagyis ez a körlevél a Wikipédia szerint valóban a konteo kategóriájába tartozhat. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a Wikipédia szerkesztése milyen kezekben van a legtöbb országban, akkor bizony az ügy alaposabb végig gondolást igényel. Ott van egyik oldalon, hogy KINEK AZ ÉRDEKE? A másik nézőpont viszont, hogy mennyire szeretnénk, ha könnyen és vér nélkül a pénz- manipulátor bankárok – csak úgy puszira – átengednék a hatalmat azoknak, akikre egyébként állandóan hivatkoznak, vagyis a népnek. Mert sajnos nehéz lenne elképzelni, hogy az általuk pénzpórázra fűzött pártpolitikusok és azok kormányai, intézményrendszerei csak úgy letartóztassák őket és elvegyék az aranytojást tojó FED évszázada jól működő lehetőségét. (BG: Bár tévednék!)
Nézzük azonban mit ír egy magyar nyelvű honlapon „Gesara – Nesara – St Germain bőség terve” címen erről a nagyon is vitatható témáról:)
(http://emf-kryon.blogspot.com/2020/07/gesara-nesara.html)

Mi is az a GESARA és NESARA? 

(Sajnos valami fordítógéppel dolgoztak, mert néhol érthetetlen a szöveg!)

 

Íme: Kevesen tudják, hogy a GESARA-t (Globális Gazdasági Biztonság és Reformációs Törvényt) a világ 209 szuverén nemzete nemrégiben hajtotta végre, (Sic) és a reformáció nemcsak ezt az országot, hanem az egész bolygót a turbulens és rövid történetben söpörte el emberiség. (BG: Nem túlzás ez?)

Az egyetlen cselekmény elhárítja a „rákokat”, mint a Federal Reserve Bank, az IRS és az USA, Inc. árnyék kormánya, és még sok más. 2016. november 4-én, pénteken, amikor az Egyesült Nemzetekben New Yorkban nyilvánosan bejelentik, hogy a GESARA azonnal végrehajtja a következő változtatásokat: (BG: Istenem, hogy lehet internetre tenni, ezt az egyértelmű hazugságot!!?)

-Megszakítja az összes hitelkártyát, jelzálogot és egyéb banki adósságot az illegális banki és kormányzati tevékenységekhez. Sokan ezt „jubileumnak” vagy az adósság teljes megbocsátásának nevezik. (BG: Én pedig vágyálomnak!)

-Eltávolítja a jövedelemadót. (BG: Ha „a polgárok zsebéből” akkor hihető is!)

-Eltávolítja az IRS-t, az IRS munkatársait pedig az amerikai államkincstár nemzeti adóterületére helyezik át. (BG: AZ IRS az USA adóhivatala!)

-17% -os átalányösszegű, nem alapvető fontosságú új tételeket hoz létre, amelyek csak a kormányzat adóbevételei. Más szóval, az élelmiszer és az orvostudomány nem lesz adóztatva; nem használnak olyan elemeket, mint például a régi otthonok. (BG: Miért nem törölte inkább, hiszen minden szempontból érthetetlen, sőt kisilabizálni sem lehet mit akar mondani!)

-Növeli az idősebb polgárok előnyeit. (BG: Konkrétabban mit is növel?)

-Visszatér az Alkotmánytörvény valamennyi bírósághoz és jogi ügyhöz. (?)

-Visszaállítja az eredeti nemesség-módosítás címét. (BG: Önök értik ezt?)

-A GESARA bejelentését követő 120 napon belül új elnöki és kongresszusi választásokat hoz létre. Az ideiglenes kormány megszünteti az összes nemzeti vészhelyzetet, és visszaállítja az alkotmányos jogot. (BG: Varázsvessző nélkül?)

-Megfigyeli a választásokat és megakadályozza a különleges érdekcsoportok illegális választási tevékenységét. (Sic)

(BG: Ha mindezt nem egy szimpatikus hölgy rakta volna fel, akit a jelmondata alapján még meg is lehetne szeretni, hanem egy primitív barom, akkor még érteném is a helyzetet, de így nem! Íme a jelmondat: „legyen előtettek mindig az Út, fújjon mindig a hátatok mögül a Szél, az Eső puhán essen földjeitekre, a Nap melegen süsse az arcotokat, s egész életetekben hordjon a tenyerén a Jóisten!”

BG: Bizony kezdem megérteni a barátomat, aki így esett nekem: „Én ezekről a szellemi és mentális energiafecsérlésről hallani sem akarok! Az 5G-ről sem! Nem fogok kapcsolatot tartani senkivel, aki ezekkel a rakokkal jön elő.”

Nos, ha „szellemi rákos daganatra” gondolt a barátom, akkor sajnos igaza lehet.

Mielőbb át kellene gondolni azoknak, akik esetleg jó szándékkal feltesznek a világhálóra ilyen borzalmakat, hogy valóban sokat ártanak vele. Ők azok, akik a dezinformációs társadalom önkéntes katonái: elterelik a figyelmet a lényegről. Abban viszont már erős kétségeim vannak, hogy az 5G és a rövidesen várható 6G kapcsán miért nem készültek hatástanulmányok? Miért vezette be az állam anélkül, hogy hitelt-érdemlően bizonyították volna a multik, hogy ártalmatlan az 5G és a többi mikróhullámú sugárzás az emberiségre, illetve az élőlényekre? Sőt abban is erős kételyeim vannak, hogy a COVID-19 kapcsán honnan tudja az agytröszt – mondjuk pl. a WHO – hogy jön a második hullám? Ugyanis, ha valaki ilyen kijelentésre ragadtatja magát, az vagy jövőbelátó, vagy a Jóistennel tart közvetlen kapcsolatot, vagy maga kreálja a vírusfertőzést az egész világon. Ez utóbbit egyébként Bill Gates-ről (főleg az ismert előélete okán) könnyen el is tudom képzelni.

 

Végül térjünk vissza röviden a NESARA kérdéséhez!

A NESARA javaslat persze létezik, s azt Harvey Francis Barnard (1941-2005), hozta létre a Louisiana State University tanáraként a nyolcvanas évek végén, aki az egyetemen rendszerfilozófiát és mérnöki tanácsadást oktatott. (Hazánkban e területet László Ervin kezdte boncolgatni). Bernard javaslatát valóban elküldte a kongresszus tagjainak, hogy azok átgondolják és törvényjavaslatot készítenek belőle. Elmélete alapján a az adósság az első számú tényező, amely gátolja a gazdaság növekedését, és a kamatoskamat az első számú “erkölcsi gonoszság” és az adósság oka. Mivel a kongresszus tagjai nem léptek, így 2000-ben Bernard nyilvánossá tette a javaslatát az interneten, s létrehozta 2001-ben magát az ún. NESARA Intézetet és könyvben is kiadta gondolatait: A mocsár kiürítése, A NESARA történet – monetáris és fiskális politikai reform – címmel. NESARA csoportok biztosan léteztek, hiszen az emberek szeretnék a jó irányú változást mindenütt a világon! A sajtó figyelmét felkeltették Utahban, Kaliforniában WashingtonbanArizonában és Texasban. E csoportok tagjai összeülnek, hogy megvitassák a NESARA státuszát, elolvassák a különféle erről szóló anyagokat, tiltakozásokat tartsanak és szórólapokat terjesszenek a nyilvánosság számára.

Én azonban vagy a NEEM honlapját, vagy Siklaky István Létbiztonság és harmónia – című munkáját tudom ajánlani mindenkinek, aki jó irányú változást akar hazánkban, hiszen a magyar viszonyokra sokkal jobban illeszkednek, mint a NESARA, s a könyvet még valószínűleg lehet is kapni az antikváriumban.

 

Dr. Bene Gábor                              

 (A szerző nyugdíjas közjogász és a NEEM szóvivője)

 

[1]Nagyvárosok lezüllött, munkát ritkán vállaló, bűnözésre is hajlamos rétegei (csavargók, koldusok, prostituáltak, kocsmatöltelékek). Ezek a lumpenproletárok. Nincs közük a proletariátushoz, sőt leginkább a népellenes erőknek készséges kiszolgálói. A lumpen tehát egy politikai értelmű szó.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Lumpenproletár: Különféle társadalmi rétegekből lezüllött ember, aki pénzért mindenre kapható.

[2] Ez egy újabb érdekes reflexiója a gazdaságpolitikát alátámasztó elméleti közgazdaságtan gyengélkedésének. Annak, hogy újszerű gondolkodásra van szükség egy új helyzetben…nagy az esélye, hogy a globális monetáris politikai viták általános gazdaságpolitikai vitákká szélesednek, mert a gazdaságpolitikai ágak újra rendezése elengedhetetlen. ( Lehmann Kristóf )

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük