KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Donald Trump közölte: kihagyja a republikánus előválasztási vitát, mert megsértődött

Donald Trump közölte, hogy nem vesz részt az első republikánus előválasztási vitán szerdán. A hírek szerint több lehetőséget is mérlegel, amelyekkel megpróbálhatja a háttérbe szorítani a párt eseményét, és magára irányítani a figyelmet.

A volt elnök  Truth nevű közösségi oldalán közzétett bejegyzésébe  erősítette meg, hogy nem vesz részt az előválasztási vitákon – írja a The  Guardian .

A CBS most megjelent új közvélemény-kutatása szerint legendás számokkal vezetek a mezőnyben…ezért nem veszek részt az előválasztási vitákon

– fogalmazott Trump.

A The Guardian azt is közölte, hogy Trump csapatának két átfogó prioritása van a vitával kapcsolatban, több forrás szerint: kiéheztetni a többi republikánus elnökjelöltet, ami a figyelmet illeti, valamint nyilvánosan megalázni a Fox News-t, amely az RNC-vel közösen rendezi az eseményt. Ez utóbbit az magyarázza, hogy Trump elégedetlen volt a Fox néhány közelmúltbeli tudósításával.

A bennfentesek szerint Trump hetek óta kérdezi segítőitől négyszemközt és a gyülekezők tömegeitől nyilvánosan, hogy részt vegyen-e a vitán. A válasz többnyire az volt, hogy hagyja ki, ezután született meg a döntés.

Trump közölte szövetségeseivel, hogy el akarja kerülni az eseményt, és hogy a Fox News egykori műsorvezetőjével, Tucker Carlsonnal készített interjúját, amelyet a napokban vett fel, a vita az időpontjában hozhatják nyilvánosságra. Trump azt is fontolgatta, hogy az utolsó pillanatban, előzetes figyelmeztetés nélkül bemegy a vitára, fogadkozva, hogy akkor szinte biztosan az ő meglepetésszerű látogatásáról szólna a híradó, nem pedig a többi jelölt válaszairól. De azóta meggondolta magát a források szerint.

A Fox News vezetői és műsorvezetői állítólag könyörögtek Trumpnak, hogy vegyen részt a vitán. A múlt hónapban a Fox News elnöke, Jay Wallace és vezérigazgatója, Suzanne Scott elment Bedminsterbe, hogy meggyőzzék Trumpot a részvételről, és úgy jöttek el, hogy mégis részt vehet.

Trump azonban elnökválasztási kampányának elindítása óta nyíltan támadja a Fox News-t, részben azért, mert az pozitívan tudósít 2024-es riválisáról, a floridai kormányzó Ron DeSantisról, és magánéleti síkra szállt a Fox Corporation elnöke, Rupert Murdoch ellen.

Ez is érdekelheti:  Gyarmati szuverenitásunk az Európai Egyesült Államokban

 

Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök (Fotó: MTI/EPA/Erik S. Lesser)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük