Donald Trump: Joe Biden miatt állok a bíróság előtt
A védőügyvéd, majd az ügyész zárszavával folytatódott kedden a Donald Trump ellen New Yorkban indult büntetőeljárás, amelyben akár a héten meghozhatja döntését az esküdtszék. Todd Blanche, a volt elnök ügyvédje záróbeszédében arra hívta fel az esküdtek figyelmét, hogy véleménye szerint az április közepén indult bírósági tárgyaláson az ügyészség és tanúi nem tudták alátámasztani a bűncselekmény tényét, amivel védencét megvádolták, erre bizonyítékkal nem tudtak szolgálni.
Joshua Steinglass, a manhattani kerületi ügyészség ügyésze ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy „bizonyítékhegyeket” tártak az esküdtek elé. Donald Trumpot, a manhattani ügyész, Alvin Bragg 34 rendbeli bűncselekménnyel, üzleti iratok meghamisításával vádolta meg. A demokrata párti színekben dolgozó ügyész szerint Donald Trump korábbi ügyvédje a hallgatási pénz kifizetését jogi költségként tüntette fel, amivel további, választáshoz kapcsolódó törvénytelenséget próbált elleplezni, és mindez a volt elnök tudtával történt.
A vádban szereplő cselekmény 2016-ban történt, az elnökválasztási kampány során. Donald Trump, a volt elnök és egyelőre nem hivatalos republikánus elnökjelölt kedden a záróbeszédek elhangzása előtt, a bírósági tárgyalást megelőzően adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy
„ez egy nagyon veszélyes nap Amerika számára”,
amihez hozzátette, hogy
Joe Biden miatt áll a bíróság előtt, aki fegyverként használja fel hatalmát, az országot pedig politikájával tönkreteszi.
A Fehér Ház kedden azt jelezte, hogy Joe Biden elnök amint az esküdtszék kimondja ítéletét, nyilatkozatot tesz majd politikai ellenfelének büntetőügyével kapcsolatban. A bíróság tervezett menetrendje szerint szerdai tárgyalási napon az ügyészi és ügyvédi záróbeszédeket követően a bíró iránymutatást ad az esküdtszék tagjai számára, hogy milyen elveket követve kell meghozniuk döntésüket. A bíró ebben utalhat arra, hogy mely bizonyítékokat vegyenek figyelembe, melyeket mellőzzenek.
Az esküdtek akár már csütörtökön is döntést hozhatnak.
A bűnösség megállapításához, valamint az ártatlanság kimondásához is egyhangúságra van szükség. Amennyiben a 12 esküdt nem tud ugyanarra véleményre jutni, akkor az határozatképtelen esküdtszéket jelent, és az ügy újratárgyalásához vezethet. Az újratárgyalási szándékot az ügyészségnek kell bejelentenie.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…