KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dobrev Klára árnyékkormányt alakít

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője árnyékkormányt alakít – jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba pénteki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Dobrev Klárát a DK elnöksége kérte fel az árnyékkormány megalakítására, a politikus pedig elvállalta a feladatot.

Ki is az a Dobrev Klára?

Az ügyvezető alelnök a döntést azzal indokolta, hogy meggyőződésük szerint nincs ma Magyarországon alkalmasabb személy erre a feladatra. Dobrev Klára dolgozott az államigazgatás minden szintjén, öt nyelven beszél, jogász és közgazdász diplomával rendelkezik, az Európai Parlament alelnökeként az ország számára kulcsfontosságú nemzetközi kapcsolatokat alakított ki, elkötelezett hazafi, igazi európai magyar demokrata – érvelt jelöltjük mellett.

Az árnyékminiszterelnök terveiről egy vasárnapi rendezvényen fog beszélni, majd egy hétfői sajtótájékoztatón bemutatja árnyékkormányának tagjai – közölte Molnár Csaba.

Az ügyvezető alelnök lépésüket azzal indokolta, hogy véleményük szerint Magyarország hatalmas bajban van. A kormány a választás előtt “hazudott a magyaroknak”, majd a választás után a rendszerváltozás óta eltelt évtizedek “legfájdalmasabb megszorítócsomagját vetette ki az emberekre” – fogalmazott. A kabinet mérlege az “orbáni infláció”, az üzemanyaghiány, a hétszeres gázáremelés, az adóemelések, a tönkretett kisvállalkozások, a megélhetési válság és a rezsipánik, miközben a “12 év óta tartó lopás miatt” az ország még az uniós forrásokhoz sem jut hozzá – jelentette ki.

Orbán Viktor miatt van megélhetési válság Magyarországon és amíg a miniszterelnök marad, addig marad a válság is – foglalta össze véleményét Molnár Csaba.

Kapcsolódó:

Ezek Kádár Apró Dögei – akcióban a gyilkosok csemetéi!

Fidesz: szégyenletes, hogy Gyurcsányné és társai ismét hazájuk ellen dolgoztak az EP-ben

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: a British American Tobacco 60 milliárd forintos beruházása 450 új munkahelyet teremt Pécsen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük