Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Fidesz: szégyenletes, hogy Gyurcsányné és társai ismét hazájuk ellen dolgoztak az EP-ben

Szégyen, hogy a magyar baloldali EP-képviselők – élükön Gyurcsányné – ismét saját hazájuk ellen dolgoznak – írta csütörtöki közleményében a Fidesz. Mint a csütörtöki EP-üléssel kapcsolatban hozzátették, elképesztő, hogy az EP a mostani válságban is csak Magyarország támadásával van elfoglalva.

A nagyobbik kormánypárt közleményében kifejtette,

miközben Európa lakosai épp az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválságtól szenvednek, a baloldali többségű Európai Parlamentnek még ebben a válságos helyzetben is az a legfontosabb, hogy Magyarországot támadja.

Hozzátették, az elhibázott brüsszeli szankciók miatt nem látott energiaválság sújtja Európát, a szankciók az energiaárakat is az egekbe emelték. Sok európai országban áram- és gázkorlátozásokra készülnek, az árak drasztikusan emelkednek, az európai emberek elszegényednek, az európai gazdaság visszaesőben van. Úgy vélték,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük