Daily Express: Putyin ijesztő figyelmeztetése a Nyugatnak
Vlagyimir Putyin „hátborzongató üzenetet küldött a Nyugatnak” a Hadsereg 2022 fórumon.
Az orosz elnök azt mondta, hogy fegyverekkel fogja ellátni a szövetségeseit – erről Matthew Dooley ír, a Daily Expressben megjelent cikkében. A Nyugat régóta próbálja megakadályozni, hogy olyan országok, mint Irán vagy Észak-Korea modern és nagy átütőerejű fegyverekhez jussanak. Putyin azonban világossá tette, hogy Moszkva kész segíteni ezeknek az államoknak. A szerző megjegyezte, hogy az orosz vezető felajánlotta a szövetségeseinek a legmodernebb fegyvertípusok beszerzésének lehetőségét a kézi lőfegyverektől, a páncélozott járművek, tüzérségi fegyverek, a harci repülőgépeken át, a pilóta nélküli légi járművekig. Putyin azt is hozzátette, hogy már minden fegyvert alkalmaztak tényleges harci körülmények között. Dooley szerint, ha Oroszország csúcstechnológiás fegyvereket kezd szállítani, vagy éppen növeli az eladott fegyverek mennyiségét az általa szövetségeseknek tartott országok részére, az provokációnak tekinthető – írja a RIA Novosztyi . Ugyanezen a fórumon Putyin azt is mondta , hogy az orosz fegyverek évtizedekkel korszerűbbek külföldi társaiknál. Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…