Covid-19 – Az elhallgatott magyar tudományos siker
Szirákon készítik azt a monoklonális antitestet, mely kimutatja a dsRNS-t
A „Big Pharma” sorban áll egy sziráki laboratórium ajtajában
A Reuters tudósított egy szenzációs magyar eredményről, a Szirákon, Dr. Lukács Noémi laboratóriumában előállított antitestekről, amelyekért a világ gyógyszeriparának összes óriása, az amerikai Pfizer-től a németországi BioNTech-ig sorban áll – tájékoztatta sajtószolgálatunkat Botos László, az MVSZ Amerikai Országos Tanácsának elnöke.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2020/12/Dr.-Lukacs-Noemi.jpg)
A biológus egyetemi tanár, Dr. Lukács Noémi nyugdíjas éveiben hazatelepült szülőfalujába, Szirákra, és földszintes szülőházának egy részében világszínvonalú laboratóriumot alakított ki. Itt működik cége, az English & Scientific Consulting Kft., más néven SCICONS, amely egyetlen gyártója és világméretű forgalmazója a kettős szálú RNS (dsRNS) jelenlétét kimutató anyagnak, azaz bizonyos monoklonális antitesteknek.
A dsRNS a szaporodó vírusok mellékterméke. Ugyancsak mellékterméke a dsRNS a készülő koronavírus-elleni oltóanyagoknak. Életbevágóan fontos, hogy a forgalomba kerülő oltóanyag mentes legyen bármilyen genetikai mellékterméktől. Ennek a mellékterméknek a kimutatását végzi a Dr. Lukács Zsuzsa cége által előállított antitest.
A Szirákon előállított antitestekből pár gramm elég a világ összes gyógyszergyártója szükségleteinek kielégítésére. Az innen postázott adagokat mikrogrammban mérik.
A Reuters megemlíti, hogy nem csak a Pfizer, hanem a német BioNTech is vásárlója a sziráki cégnek. Ráadásul a BioNTech ugyancsak egy magyar asszonynak köszönheti jelenlegi főszerepét a koronavírus ellenszeréért folyó versenyben. A BioNTech Karikó Katalin, a cég alelnökének szabadalmára épít.
Az egész emberiséget érintő koronavírus ellenszeréért folyó világméretű kutató-versenyben kiemelkedő teljesítmény született egy kis magyar faluban, és kiemelkedőt teljesítettek e téren magyar asszonyok. Igazán talányos, hogy a „magyar” sajtó figyelme erre nem terjedt ki, még hat nappal a Reuters tudósítását követően sem…
A Reuters tudósítása itt olvasható
https://www.reuters.com/article/idUSKBN27V0AT
A SCICONS bemutatkozása pedig itt tekinthető meg
http://hungarianbiotech.org/…/EnglishandScientific-HU.pdf
Magyar Megmaradásért | MVSZ
NIF
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…