Charles Michel így akadályozná meg, hogy Orbán Viktor legyen az Európai Tanács elnöke
Charles Michel személyesen javasolta, hogy egy megkérdőjelezhető és gyors szabálymódosítással akadályozzák meg Magyarország soros elnökségét az Európai Tanács élén – idézi a Wpolityce Beata Szydlót, a lengyel Jog és Igazságosság pártjának alelnökét – számol be a Mandiner.
Mint a lap rámutat: a politikus úgy véli, Brüsszelben megy a sok üres beszéd a demokráciáról és a jogállamiságról, majd a gyakorlatban mindent szabályt megszegnek a baloldali, liberális elit érdekében.
„Tusk azt tette Lengyelországban, amit Brüsszelben tanult”
Szerinte Donald Tusk az elmúlt hetekben éppen azt tette Lengyelországban, amit Brüsszelben tanult, és a cselekedeteinek semmi közük nincs a demokráciához.
Szydlo megjegyezte, Michel lemondása alapesetben nem okozhatna nagy gondot, ha a baloldal el tudná fogadni, hogy Orbán Viktor lesz az ideiglenes elnök. Csakhogy nem tudja: Michel már a bejelentést követően arról beszélt, hogy „sok eszköz van Orbán Viktor elkerülésére, ha megvan hozzá a politikai akarat”, most pedig már azt is tudjuk, milyen lépésre utalt.
A Mandiner által megkérdezett szakértő egyébként úgy véli, jogilag nincs arra lehetőség, hogy megakadályozható legyen a magyar elnökség.
Kiemelt képen: Charles Michel / Fotó: REUTERS/Yves Herman
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…