KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Bús Balázs: Kiss László polgármesternek le kell mondania az óbudai korrupciós botrány miatt

Kiss László nem lehet tovább Óbuda-Békásmegyer polgármestere, miután a márciusban kirobbant korrupciós botrány elérte közvetlen helyettesét, valamin a kampányfőnökét is – írja Facebook-oldalán Bús Balázs fideszes politikus. Csütörtök reggel volt az óbudai alpolgármester és a békásmegyeri piacigazgatójának meghallgatása a Budai Központi Kerületi Bíróságon, ahol elrendelték a letartóztatásukat 30 napra. Még márciusban kezdték el a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai őrizetbe venni a gyanúsítottakat az óbudai önkormányzatot is érintő korrupciós ügyben. Két vallomás is arról szól, hogy Kiss Lászlónak is le kellett adni a korrupciós pénzekből.

Letartóztatták a DK-s Kiss László polgármester első számú helyettesét (Czeglédy Gergőt) és mellette kampányfőnökét (Krébesz Dánielt) is – írja Facebook-oldalán Bús Balázs, hozzátéve: Kiss László hallgat, ahogy március óta próbál a felelősség elől elmenekülni és a választások miatt a példátlan korrupciós botrányt az óbudaiak elől elhallgatni, vagy eltussolni?

Kiss László (j), Szabó Tímea, a kerület országgyűlési képviselője (k) és Karácsony Gergely (b) főpolgármester (Forrás: Bús Balázs FB-oldala)

Bús szerint a felelősséget kellene már egyszer vállalnia Kissnek, ami az elmúlt 5 évben nem sikerült. (Kiss e sorok megszületésekor még polgármester volt.)

A fideszes politikus szerint vállalnia kellene a felelősséget a DK-nak, MSZP-nek, Párbeszéd-Zöldeknek, Momentumnak, LMP-nek és a Jobbiknak, akik – mint ahogy Bús megfogalmazza – “ezeket az embereket Óbudára szabadították”.

És persze várjuk, hogy Karácsony főpolgármester is mondjon végre valamit a saját listájának az óbudai szereplőiről. Az az ő felelőssége!

– zárja sorait Bús Balázs.

Börtönből is lehet felügyelő bizottsági tag valaki?

Czeglédy Gergő választási plakátján ígérte, “Jövőt adunk Óbudának”. (Forrás: Bús Balázs FB-oldala)

A főpolgármesteri választást mindössze 41 szavazattal elvesztő Vitézy Dávid közben azt írja a Facebook-oldalán a botránnyal kapcsolatban:

Czeglédy Gergő tegnap óta (…) letartóztatásban van az óbudai önkormányzatot érintő korrupciós ügyek kapcsán, viszont változatlanul a BKK felügyelőbizottságának tagja Karácsony Gergely delegáltjaként. Vajon meddig lehet az előzetesből felügyelni a BKK törvényes működését?

Pesti Srácok

Kiemelt képen: Kiss László Óbuda III. ker. polgármestere / Fotó: Obuda.hu

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük