Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe „szállt bele páros lábbal”

Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe „szállt bele páros lábbal” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István emlékeztetett: az Európai Bizottság hétfőn a külügyi szóvivőjén keresztül közölte, hogy elutasítja a nemzeti konzultáció eredményét, mert szerintük annak keretében kevesen mondták el a véleményüket.

„Üzenjük Brüsszelnek, hogy éppen 1,4 millióval több vélemény érkezett be a nemzeti konzultációnak köszönhetően, mint amennyit Brüsszel lehetővé tett” – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Hozzátette: Brüsszelben ugyanis úgy alakították ki a szankciós politikát, hogy egyetlenegy európai állampolgárt sem kérdeztek meg.

Európában elsőként és egyedül a magyar kormány kérdezte meg az embereket a szankciós politikáról. Az eredmények pedig magukért beszélnek: 97 százalék elutasítja Brüsszel elhibázott szankcióit – hívta fel a figyelmet Hollik István.

Kijelentette, a kormánypártok úgy gondolják, hogy az EU vezetőinek nem elutasítani kellene a nemzeti konzultációt és a magyar emberek véleményét, hanem megfogadni azt. Nem bővíteni kellene a szankciós rendszert, ahogy tervezik, hanem teljesen újra kellene gondolni azt – tette hozzá Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció eredménye világosan megmutatta, hogy a magyar emberek szerint a szankciók elbuktak, rosszul működnek, éppen ezért ártanak Európának és Magyarországnak.

Hiába akarja Brüsszel elhallgattatni a magyarokat, „mi ezt nem fogjuk hagyni, és továbbra is kiállunk a magyar emberek érdeke mellett” – mondta Hollik István a videóban.

 

Kapcsolódó:

Elutasította Brüsszel a Nemzeti Konzultáció eredményeit, kevesli a résztvevők számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük