Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Ma vettek végső búcsút Duray Miklóstól

Ökumenikus gyászszertartáson vettek végső búcsút a december 30-án, 77 éves korában elhunyt felvidéki magyar politikustól.

A szertartáson részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége Lévay Anikó, valamint Kövér László házelnök is. Orbán Viktor korábban levélben fejezte ki együttérzését, amelyben úgy fogalmazott:

„a magyar hős különös fajta, nem egyéni diadalra, mások fölötti aratott győzelemre törekszik, hanem még a legnehezebb próbatételek között is annak a módját keresi, hogy miként fordítsa jobbra nemzete sorsát.”

A magyar kormányfő azt is írta:

Duray Miklós kétségkívül olyan ember volt, aki akkor sem félt szót emelni a felvidéki magyarság érdekében, amikor ezért börtön és meghurcoltatás járt, ő pedig a saját bőrén tapasztalhatta meg mindkettőt.

A hirado.hu rövid híre a gyászszertartásról:

 

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

NIF

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük