Börtönök biztonsági kameráit törték fel hackerek
Egy hackercsoport mintegy 150 000 biztonsági kamerának a képéhez jutott hozzá, többek között börtönökben, kórházakban, sőt még egy Tesla üzemegységben is.
A hacktivisták a Szilícium-völgyben lévő Verkada biztonsági céget célozták meg, amely térfigyelő kamerákat értékesít, és ezeket a felhasználók egy online portálon keresztül kezelhetik. Ennek a „Super Admin” fiókját ütötték fel a „fiúk”, aminek az eredményeként hozzáférésük lett a társaság összes ügyfelének a streamfolyamához – áll a Bloomberg keddi jelentésében . A hackerek a Tesla gyárakban és raktárakban található több mint 200 fényképezőgép mellett az iskolák, kórházak – köztük a pszichiátriai osztályok -, valamint számos börtön biztonsági felvételeihez jutottak hozzá és tekintették meg azokat. A Verkada saját irodái is áldozatul estek az internetes behatolásnak.
![](https://assets.bwbx.io/images/users/iqjWHBFdfxIU/ieDyzTwYNMVo/v0/-1x-1.png)
Tillie Kottmann szoftvermérnök – aki azt állítja, hogy részt vett a hackelésben – a Bloombergnek elmondta, hogy a jogsértés „bizonyítja azt, hogy milyen széles körben figyelnek minket, miközben nagyon gyenge az ehhez használt platformok biztonsági szeintje. Ráadásul az admin felhasználónevét és jelszavát a nyílt weben találták meg.
Nagyon durva, hogy láthatom azokat a dolgokat, amelyekről ugyan eddig is tudtuk, hogy léteznek, zajlanak, azonban még nem láthattuk élőben.
-mondta Kottmann.
A hackelés által érintett több tízezer eszköz között a betolakodók hozzáférhettek az alabamai Huntsville-ben található Madison megyei börtön körüli 330 biztonsági kamerához, amelyek arcfelismerő technológiával követik a fogvatartottakat és a személyzetet. Bizonyos esetekben a hackerek azt mondták, hogy hozzáfértek a gyanúsítottakkal folytatott rendőrségi interjúk hanganyagához is, míg a Bloomberg által látott más felvételeken az látszott, hogy a tisztek egy bilincses férfit hallgattak ki a massachusettsi Stoughton-i rendőrségen.
![](https://assets.bwbx.io/images/users/iqjWHBFdfxIU/i_jr7UcL_A1k/v0/800x-1.png)
Az orvosi létesítményeket, üzlethelyiségeket és a floridai Halifax Health kórház biztonsági videóját is „megtekinthették”, a behatolók.
A Verkada szóvivője közölte, hogy a vállalat minden belső rendszergazdai fiókját letiltották, miután észlelték a behatolást, Kottmann pedig a Bloombergnek megerősítette, hogy a hackerek azóta elveszítették az ellenőrző rendszerekhez való hozzáférésüket.
RT és Bloomberg nyománKiemelt kép: Reuters / Kacper PempelNemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…