KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Békefelhívás Magyarország kormányához és az Európai Unió vezetőihez

A Fórum a Békéért Mozgalom és a Magyar Békekör közös felhívásban kéri a magyar kormánytól és az Európai Unió Bizottságától, hogy Ukrajna további felfegyverzése helyett kezdjen békéről tárgyalni Oroszországgal!

Elfogadhatatlan az Európai Bizottság elnökének terve, hogy az Európai Unió megduplázza az Ukrajnának nyújtott segítségét az év végéig 50 milliárd eurós támogatási alap létrehozásával, és hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ukránok győzelmet arassanak a csatatéren. Az EU e célból a befektetőknek szánt különleges kötvényeket bocsátana ki Ukrajna, egy nem Uniós állam javára, miközben az Európai Unióban sokan maradnak megfelelő egészségügyi ellátás, alapvető szolgáltatások, sőt, még munkahely nélkül is. Az Európai Unió, az uniós tagállamok és az európai pénzügyi intézmények eddig már mintegy 49 milliárd eurót folyósítottak Ukrajnának. Ezt hozzáadva az Ukrajnának már folyósított 76,8 milliárd dollárhoz, ezen összeg mögött eltörpül a világ bármely más országának az utóbbi időben nyújtott hasonló célú támogatás.

Mindamellett mára már nyilvánvalóvá vált, hogy a fegyverzetben és pénzben nyújtott katonai támogatás nem volt elegendő ahhoz, hogy érdemben megfordítsa Ukrajna harci helyzetét, ám óriási véráldozattal, emberveszteséggel, a lakosság több milliós elmenekülésével, az ország szállítási, energetikai, közellátási, közszolgáltatási infrastruktúrájának veszélyes megroppanásával, a gazdaság már-már helyrehozhatatlan lepusztulásával járt. További fegyverek, további katonai támogatás csak a veszteségeket növelné, Ukrajnát még inkább kivéreztetné, továbbá a háború eszkalálódásával járna!

Az Európai Unió vezetésének tudomásul kell vennie, hogy Oroszországot nem lehet katonai téren legyőzni, sem szankciókkal térdre kényszeríteni!

Mi elítéljük a kijevi rendszert és támogatóit, akik eddig több százezer ukrán ember életét áldozták fel és további milliók életét lehetetlenítették el ahelyett, hogy békében és jó viszonyban hagyták volna őket élni Oroszországgal és a Nyugattal egyaránt.

Ez is érdekelheti:  Mi az igazi oka, amiért Irán rakétazáport zúdított Izraelre?

Nekünk, az Európai Unió tagállamai népeinek nem a háború folytatásához, és ezzel az EU gazdasági leépüléséhez fűződik érdekünk, hanem a normális együttműködéshez mind Oroszországgal, mind Ukrajnával.

Egyre sürgetőbbnek tartjuk, hogy a realitásokkal szembenézzenek, a fegyveres összecsapások megszűnjenek, a további katonai támogatás véget érjen, meginduljon a szembenálló Felek – beleértve támogatóikat is – közötti, a tartós rendezést szolgáló béketárgyalás. Olyan békére van szükség, amely kizárja, hogy Ukrajna ellenséges országként maradhasson fenn Oroszországgal szemben, és oroszellenességével tartós feszültséggócot képezzen Európában. Európa és a világ semleges Ukrajna megteremtésében érdekelt!

Oroszországgal a 2021. decemberében megfogalmazott és a legutóbb augusztusban megismételt jogos biztonsági feltételeinek – beleértve Ukrajna semlegesítését – kielégítésével lehet kiegyezni.

Mi, Magyarország és az Európai Unió állampolgárai követeljük az Oroszország jogos biztonsági követeléseit teljesíteni nem akaró, kizárólagosan csak Kijev felfegyverzését szorgalmazó nyugati politika felülvizsgálását, a háború támogatásával egyenértékű fegyverszállítások beszüntetését, és érdemi, komoly tárgyalások megkezdését az oroszokkal!

Elég volt a vérontásból, legyen béke!

Fórum a Békéért Mozgalom és Magyar Békekör

Budapest, 2023. augusztus 17.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük