KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Beiktatás és kiiktatás!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Beiktatás

Részt vettem a pesti Szabadság terén – a Szovjet emlékmű mögött és az USA nagykövetséggel szemben – rendezett nagygyűlésen. Igaz a kiírt előadók közül csak Bayer Zsolt jelent meg, de a hideg ellenére szép számú tömeg jelent meg, kb. 100-120 fő. A kivetítőn láthatta mindenki a beiktatás folyamatát és hallgathatta a közvetítést, természetesen amerikai angol nyelven. Gonda Lacinak és nekem egyszerűbb volt a helyzetünk, mivel a nem tökéletes angol tudásunkat, egy nagyszerű magyar hölgy, az Atlanti Tanács alelnöke, a neves Szentiványi Domonkos özvegye kisegítette és folyékonyan fordította a szöveget. (Mennyivel jobb lett volna a tömegnek is, ha ezt a mikrofonba teszi Ágnes. Ám nagyon vigyázott rá a főrendező, nehogy minden spontán és profin sikerüljön)

Közben a szeretet üzenetét is elolvastattam egy régi Kossuth téri bajtársammal – csak úgy magunknak, mert a színpad üressége jó hatással volt a megjelentekre. Mivel ott nem olvashatta fel senki a mikrofonba, így most közreadom:

„Jézus tanítása szerint, ha valahol a földön 2,3 vagy több ember összejön az Ő nevében, s kér valamit az Úrtól: Ő ott lesz közöttük és a kérést eljuttatja azt hozzá. Mi ma reggel összegyűltünk, s ezt kértük az úrtól: Az Egyesült Államok 45. elnöke teljesíthesse Jézus parancsát, s számára a SZERETET legyen az elsődleges, s legyen Ő XXII. János pápa mintáján, az ún. JÓSÁGOS ELNÖK!

A világ Győzedelmes Királynője, Magyarok Nagyasszonya, Szent korona Lovagrend szegedi tagjai: B. Gábor Sándor, J.SZ. Ferenc, P. István József, V. János András

Szegeden, 2017, Boldogasszony hava 20. (Boldog Özséb) napján”

Kiiktatás

Boldog Özséb, halála mellett van egy másik fontos gyászunk is ehhez a naphoz kapcsolódva! 1969. január 20-án leöntötte magát benzinnel és meggyújtotta egy 17 éves magyar fiú Budapesten. A Nemzeti Múzeum kertjében lángoló testének karjai, két kis magyar zászlót lengetett, hogy a szovjet megszállás ellen tiltakozzon!

Egy Bihari Sándor nevű orvostanhallgató próbálta megmenteni, de nagy szenvedések között élt még három napot a kórházban, de utána hősi halált halt.

Természetesen a kádári kopók szinte végig zaklatták a kihallgatásnak álcázott kínzásaikkal, de bátor magyar volt Bauer Sándor, s emlékeznünk kell a hősiességére, az áldozatára!

Egyik könyvem mottóját az Ő végső szavai alkotják: „Szeretnék élni, de most a szénné égett testemre van szüksége a nemzetnek…. …eszme nélkül nem él, csak létezik az ember….”

Imádkozzunk hát együtt érte és a többi magyar vértanúért! De imádkozzunk azért is, hogy vessen véget az USA a világcsendőri szerepnek, s legyen valódi béke a világ minden sarkában, Izraeltől Honoluluig, Ukrajnától Bolíviáig.

(S idemásolom azt az írást, ami közvetlenül Tramp győzelme után született, s talán helye lett volna a Szabadság téri beiktatási nagygyűlésen, de a főrendező kiiktatta)

Itt a polkorrekt halála: Trump legyőzte a tramplit!

Trump megválasztásával remélhetőleg valóban új politikai korszak indul az USA bel- és külpolitikájában. Először is beigazolódott, hogy a teljes média – különösen a televíziók– folyamatosan Trump ellen kampányoltak, s ezzel az amerikai szólásszabadságot és a kiegyensúlyozott tájékoztatást teljes mértékben megszegték. Így lepleződött le egy rendszer, amely „megmondóemberként” állapította meg eddig, hogy mely országokban szabad a sajtó és hol van demokrácia, s hol nincs.

Magyarul kiderült az is, hogy a POLKORREKT módszerek nemcsak alapvetően hazugok, hanem a liberálisok tolerancia mániája ellen működik, azaz intoleráns minden olyan hírrel vagy ténnyel szemben, ami nem az ő véleményüket, hatalmukat, befolyásukat erősítette.

Az amerikai véleményformálók és politikai tényezők többsége által lenézett és bunkónak gúnyolt Trump, nem csak messzebbre látott mint a profi politikai elemzők, hanem a cégszervezési ismeretei alapján úgy megszervezte a kampányát egy kis családi segítséggel, hogy nemcsak győzött, hanem megtörte a pártok egyeduralmának a mítoszát is. Ő tehát az a kívülről jövő üzletember, akinek a „profi” előrejelzések szerint a „profi” politikusokkal szemben, semmi esélye nem volt. Lám-lám, mégis padlót törölt a liberális tramplival.

Trump nem hivatkozott sokat az ún. konzervatív pártra inkább mozgalomról beszélt, amely a társadalom tagjaiból áll. Magam ebben a kérdésben bármely NEMZET újjáépítésének a lehetőségét is látom, hiszen az értékrend alapú magyar nemzetet sem véletlenül tette tönkre a bolsevizmus, s erre duplázott rá a Tump által is kifogásolt globalizmus. A teljes politikai elitet tartja Tump velejéig korruptnak, (ahogy én is), s ebben a főszerep a lobbisták által pénzpórázra fűzött pártokrácia rendszerének jut. Magam a globális erőket bankárkaszt néven jelölöm meg, s így nem egy sima politikai küzdelemnek érzem Trump győzelmét, hanem az amerikai nemzetet újjáépítő és alulról szerveződő népmozgalomnak. (Remélem, ebben nem is tévedek!)

Ha semmi más nem bizonyítaná, hogy esélyes és lehetséges a hazai pártonkívülinek önszerveződése és még a győzelme is, Trump példája tökéletesen ezt teszi. A magyar helyzet sokban hasonlít ahhoz, ami az USA liberális berkeiben történt mostanában. A pártpolitikusokra szavazóknál betelt a pohár a hazugságok és sárdobálásuk miatt hazánkban is, sőt a liberális baloldal állandó prédikálása és a magukat nemzetinek nevezők, ügyes közpénzlenyúlásai kapcsán még inkább!

Ha az USA támogatta az egykor rabszolgaként behurcolt feketék, a jólétet kereső spanyolajkúak és az odamenekült ázsiaiak identitásának erősödését, addig a hazai berkekben főleg a cigányok és a zsidók lettek nálunk alaposan „pozitívre” diszkriminálva. Annyira kivételeztek velük, hogy már szinte ők kapták a támogatások nagy részét, s a magyarság jelentősen ki lett rekesztve ezekből. (Ha ugyanis valakit pozitíve különböztetünk meg, akkor a többivel ezt – akarva-akaratlan negatíve tesszük!) Csak jöjjön végre egy olyan hazai erő, amely kimondja, hogy fel akarja számolni a hamis demokrácia polkorrekt rendszerét, s helyre teszi végre a hazugság-pártjait! Nem akar többé semmiféle diszkriminációt, ami megzavarja a társadalmi erkölcsöt.

Ha az USA fehér többsége rájött, hogy nekik is van megvédendő identitásuk, akkor minden bizonnyal a magyarság is errefelé fog elmozdulni, s felismeri az önazonosság tudatának a fontosságát. Ha az USA fehér szavazói megváltoztak, s párton és politikai eliten kívüli elnököt választottak, akkor bizony nem lesz ez másként hazánkban sem a már megszokott és lelepleződött pártokkal szemben.

Már csak azért sem, mert Amerikából eddig minden begyűrűzött hozzánk. Az is ami jó, s az is ami nem. Miért pont ezt hagynák ki az igazodni vágyók?

Csak nehogy arra ébredjek holnap, hogy Furcsán Nyerenc elvtárs együtt énekli az irredenta dalokat Orbán Viktorral! Mert a franciáknál már történt hasonló!

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Beiktatás és kiiktatás!

  1. Igen, muszáj bizakodni, mert ez a balliberális pestis, ez a világon lelki lobotómiát végző szörnyeteg ideológia, még mindig erős. Az USA egyes alternatív online oldalai, azt fejtegetik, hogy Trump nem jut-e Kennedy sorsára. A beiktatáskor utcára vonult, és undor rózsaszínbe öltözött, fundamentalista feministáknak akkor sincs igazuk, ha ötszázezren voltak, ha még olyan hangosan is üvöltöztek,, főleg azok után, hogy a liberális csürhe egy része autókat tört össze, kirakatokat dúlt fel, mindezt a tolerancia, az elfogadás eszmeiségének jegyében.
    A kommunizmusba oltott pénzhatalommal párosodott elvakult liberalizmus hozta létre ezt a fertőzött zombi világot, amely még nem pusztult el, és óriási segítségére van a mindennapi emberek közönye, értetlensége és tudatlansága.
    Azért mégis szeretnék hinni benne, hogy megindul valamiféle változás.

    1. Szuper kifejezés ez a „lelki lobotómia”! Rombolóbb, mint az eredeti és még a szemük alja sem feketedik be tőle.

  2. Pillanatnyi kétségünk sem lehet, hogy ez a populista Trump(li) semmivel nem lesz különb az elődeinél, vagy a vetélytárs(nő?)jénél.
    Már csak azért sem, mert mindegyik bábút ugyanazok a kezek mozgatják. (És ez vonatkozik kishazánk bármel oldali „vezetőire” is.)

    Mellesleg el sem tudom képzelni, hogy mi a túrót kerestek a „Kossuth tériek” ezen a szánalmas Bayer performanszon?

Hozzászólás a(z) Kiávrándult bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük