Az ukránok folytatják a fosztogatást az oroszországi Kurszk régióban
Miután az ukránok betörtek az oroszországi Kurszk régióba, ahol gyakorlatilag katonai célpont az atomerőmű kivételével nem volt, majd – miután az orosz erők folyamatosan szervezik az ellenállást és megállították, majd jelentős válaszcsapást mértek a betolakodókra – megtorpant az előrenyomulásuk. Most azzal nem foglalkozunk, hogy ezzel a művelettel milyen eredményeket, vagy éppen tárgyalási pozíciókat akartak kicsikarni maguknak, inkább arra mutatnánk rá, hogy milyen mentalitással viseltetnek az ott élőkkel szemben, illetve, hogy mennyire megmutatják lényegüket, az értelmetlen pusztítást és fosztogatást.
Az értelmetlen pusztítás és a kegyetlen gyűlölet, amelyről már 2014 után a donbaszi ágyúzások idején tanúbizonyságot tettek – amikor saját állampolgáraikat, civileket gyilkoltak Donyeck és Luhanszk, de más, kisebb településeket megcélzó rakéta és tüzérségi támadásik során, melynek eredményeként több mint 14 ezer civilt gyilkoltak meg – folytatódnak.
Korábban is beszámoltunk már arról, hogy a Kuszkban garázdálkodó ukránok, szórakozásnak, jó poénnak veszik a fosztogatást, amelyet úgy tűnik, hogy katonai vezetőik rendben valónak tartanak.
A most napvilágra került és a közösségi oldalakon megosztott videó arról árulkodik, hogy amennyiben már nincs mit kifosztani, mert a később adott területre ért ukrán erők elől a “kollégáik” már mindent elloptak, akkor marad az értelmetlen pusztítás. Akiknek nem jutott már semmi, azok egyszerűen felgyújtják a civilek házait.
🇷🇺🇺🇦 After invasion of the Kursk region, the Ukrainian Armed Forces were engaged in looting almost everywhere… Those who got nothing simply burned down houses of civilians pic.twitter.com/mqH4alhxLk
— King Chelsea Ug 🇺🇬🇷🇺 (@ug_chelsea) September 8, 2024
No kérem, ez az ukrán hadsereg mentalitása, amely a II. világháborús náci gyökerekből táplálkozik. Ez akkor is így van, ha ez a kijelentés sokaknak nem tetszik. Nem is kell, hogy tetsszen, és az a kijelentés sem kell, hogy tetsszen, hogy nem Oroszország az agresszor ebben a háborúban, hanem Ukrajna. Lehet persze ennek az ellenkezőjét úgynevezett nemzetközi jogi érvelésekkel magyarázni, ahogyan azt miniszterelnökünk is teszi (mert ő következetesen a nemzetközi jognak megfelelő álláspontot hangoztatja, mert nem is mondhat mást), attól még az orosz nemzetiségűek donbaszi tömeges gyilkolása 2014 és 2022 között – amiről a nyugati sajtó 8 éven keresztül szisztematikusan hallgatott -semmivel sem magyarázható.
Durva kérdés, de mégis: vajon mi magyarok mit tennénk, ha például a románok Csíkszeredát, vagy Székelyudvarhelyet ágyúznák kedvük szerint? Erre a válasz nagyon egyszerű, semmit, mert nem vagyunk atomhatalom, csak egy megszállt és ellenségekkel körülvett megcsonkított nemzet, ami a mi történelmi tragédiánk.
Kiemelt képen: ukránok fosztogatnak és gyújtogatnak az oroszországi Kurszk régióban / Fotó: X