Az európai baloldal azt szeretné, hogy Magyarország egy fillér uniós támogatást se kapjon
Az európai baloldal a magyar baloldallal azon dolgozik, hogy Magyarország egyetlen fillér uniós támogatást se kapjon – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban hétfőn.
Deutsch Tamás delegációvezető, az Európai Parlament plenáris ülésének a feltételességi rendelet és a helyreállítási alap forrásainak lehívását lehetővé tévő magyar terv értékeléséről folytatott vitáját követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, az európai baloldal a felsőbbrendűség-tudattól vezérelve fenyeget, büntetni akar mindenkit, aki nem ért egyet velük.
Kijelentette: az EP baloldali képviselői a világjárvány, a gazdasági válság, az orosz-ukrán háború, az energiaválság, az elhibázott brüsszeli szankciós politika és a következtében elszabadult energiaárak idején is újra Magyarországot támadja és mondja el hazug vádjait.
Közölte továbbá, a vita során mindhárom magyar baloldali EP-képviselő, Cseh Katalin (Momentum Mozgalom), Molnár Csaba (Demokratikus Koalíció, DK), valamint Ujhelyi István szocialista politikus úgy szólaltak fel, ahogy egy „külföldről finanszírozott”, „megvett” képviselő beszél. Céljuk, hogy Magyarország ne kapjon egyetlen uniós fillért sem – szögezte le.
Deutsch Tamás hangsúlyozta, a vita az eddigi tapasztalatokat megerősítette: ha patrióta, nemzeti, kereszténydemokrata, konzervatív értékeket valló kormány kap felhatalmazást a polgárok szabad akaratából, az (a baloldal szerint) a jogállamisággal nem összeegyeztethető. A demokratikus és jogállami értékek elleni legdurvább, az európai együttműködés aláásása szempontjából a legkomolyabb veszélyt az európai baloldal jelenti – húzta alá.
Közölte továbbá, az Európai Bizottság és a magyar kormány között jó eséllyel megállapodás jön létre a Magyarországot illető, de eddig politikai okokból visszatartott uniós források folyósításáról. Már a következő hetekben olyan brüsszeli döntések születhetnek, amelyek lehetővé tehetik, hogy a jog szerint neki járó forrásokhoz Magyarország hozzájuthat – tette hozzá a delegációvezető.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője azt hangsúlyozta: az EP vitája nem a jogállamiságról szólt. A baloldali EP-képviselők azt akarják, hogy ne szülessen megállapodás az Európai Bizottság és Magyarország között az uniós forrásokról. Nem akarják, hogy a magyar emberekhez uniós források jussanak. A baloldali EP-képviselők azért támadják Magyarországot, mert keresztény konzervatív, a hagyományokat és az önállóságot védő, nemzeti kormánya van – jelentette ki.
Kiemelte ugyanakkor, a magyar kormány és a brüsszeli testület sikeres, eredményes és előremutató tárgyalást folytatott, amelynek eredményeképpen a megállapodás „gyakorlatilag készen van”. A magyar országgyűlés számos törvénymódosítás által elfogadta azokat a kereteket, melyek a megállapodás részét képezik – mondta. Hidvéghi Balázs végezetül reményét fejezte ki, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság közötti megállapodás elég stabil alap lesz ahhoz, hogy az uniós források a jövő évtől a Magyarországra érkezzenek.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…