Andrzej Duda lengyel elnök teljes offenzívát tervez
Andrzej Duda lengyel elnök a hírek szerint teljes offenzívát tervez az ország nemrég megválasztott miniszterelnöke Donald Tusk, és az általa vezette új, EU-párti kormányzat ellen, miután letartóztatták a Jog és Igazságosság (PiS) két volt parlamenti képviselőjét.
Az Onet lengyel hírportál szerint Duda hivatalos levelet kíván küldeni a Tusk által elkövetett törvény- és alkotmánysértéssel kapcsolatban az összes uniós ország vezetőjének, Joe Biden amerikai elnöknek, az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, az ENSZ-nek és az Európa Tanács Velencei Bizottságának.
Míg Duda eddig kizárta a parlamenti ciklus lerövidítésének és az előrehozott választások kiírásának „atomcsapásszerű lehetőségét”, a hírek szerint most úgy döntött, hogy „teljes obstrukciót” alkalmaz Tusk kormányával szemben, és megígérte, hogy nem hagy jóvá egyetlen, a kormánykoalíció által javasolt törvényjavaslatot sem – jelentette az Onet névtelen forrásokra hivatkozva.
Duda vádjai Mariusz Kaminski volt lengyel belügyminiszter és helyettese, Maciej Wonsik minapi letartóztatásából fakadnak, akiket annak ellenére vettek őrizetbe kedden az elnöki palotában, hogy már 2015-ben kegyelmet kaptak.
Tusk új kormánya kitartott amellett, hogy Dudának nem volt joga amnesztiát adnia a két Jog és Igazságosság párti (PiS) parlamenti képviselőnek, akik ellen hatalommal való visszaélés miatt indult eljárás.
Eközben a jelenleg börtönben lévő Kaminski a korrupció elleni küzdelemben végzett munkája miatti”politikai bosszúnak” nevezte letartóztatását és éhségsztrájkba kezdett.
Tegnap este több mint 120 ezer ember fejezte ki Varsóban tiltakozását a Tusk-kormány ámokfutásával és törvénytelen hatalomátvételi módszereivel szemben.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…