KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok több mint 20 országban működő orosz érdekeltségek ellen hozott újabb szankciókat

Az amerikai kormány több mint 20 országhoz kötődő szervezetek és magánszemélyek ellen hozott újabb szankciókat az Oroszország ukrajnai háborújának támogatásában betöltött szerepük miatt szerdán – jelentette be az amerikai külügyminisztérium, megerősítve, hogy Magyarország is érintett.

A közlemény több mint 120 szervezetről és egyénről tett említést.

Az újabb büntetőintézkedéssel sújtott szervezetek között van Aliser Uszmanov orosz milliárdos üzleti érdekeltsége, a többi között acélipari termékek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó USM Holding, amely az amerikai érvelés szerint az eddigi szankciók megkerülésére kialakított hálózat központi eleme.

Az üzletemberre vonatkozó büntetőintézkedéseket már tavaly is bejelentett az amerikai kormány.

Szintén szankció alá vontak két orosz érdekeltségű oktatási szervezetet, amelyek az indoklás szerint támogatják az Ukrajna szuverenitásának aláásására irányuló orosz törekvéseket az iskolások „indoktrinációja” és „militarizálása” révén. Az érintett szervezetek egyike a Krím félszigeten működik Krími Hazafiassági Központ néven.

Az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket hozott egy újonnan alapított orosz hadiipari magánvállalat és egy olyan – kínai székhelyű – vállalkozás ellen, amely műholdas felvételekkel látott el Ukrajnában az orosz magánhadsereghez, a Wagner csoporthoz kapcsolódó szervezeteket.

Az újabb amerikai szankciók célpontjai között szerepelnek az orosz állami atomenergia-vállalathoz, a Roszatomhoz kapcsolódó személyek, valamint fuvarozó vállalatok és vezetőik, illetve külön megnevezett tengerjáró hajók – derül ki a Washingtonban kiadott kormányzati közleményből.

A szankciókkal sújtott vállalkozások és szervezetek részben oroszországi bejegyzésűek, részben harmadik országokban működnek, a többi között az Egyesült Arab Emírségekben, Svájcban, Cipruson, Görögországban és Magyarországon. A magyar érintettek között szerepel a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank több vezetője.

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!