Donald Trump: nem alapítunk új pártot

Amerikai elnökválasztás: Trump jóváhagyta az átadás megkezdését

 

Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök jóváhagyta, hogy a hivatali átadás-átvételért felelős kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását – tudatta maga Trump a Twitteren kedd hajnalban.

Fotó: TASR/AP
Az elnök a közösségi oldalon azt írta, hogy a választások eredményével kapcsolatos jogi eljárásokat nem állítják le.

Folytatjuk a harcot, és szerintem győzni fogunk! De országunk érdekében arra teszek javaslatot, hogy Emily és csapata tegye meg a szükséges teendőket a kezdeti eljárások megindítására, és a saját csapatomat is ugyanerre kértem”

– utalt Trump a kormányzati átadás-átvétel lebonyolításáért felelős Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (General Services Administration, GSA) vezetőjére, Emily Murphyre, aki a CNN értesülése szerint levélben értesítette Joe Biden demokrata elnökjelöltet, hogy megkezdődhet az átadás, és Biden rendelkezésére bocsátja az erre a célra elkülönített szövetségi erőforrásokat.

A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy már meg is kezdték az egyeztetéseket a szövetségi kormányzat tisztségviselőivel, elsősorban a koronavírus-járvány ügyében és nemzetbiztonsági kérdésekről.

Az elnök jogászcsapata a michigani elnökválasztási eredmények hitelesítése után azt közölte: a hitelesítés “egyszerű eljárásjogi szabály”, és a keresetekkel folytatja a jogi küzdelmet.

A georgiai választási hatóságok hétfőn este bejelentették: a szavazatok ismételt újraszámlálását kedden kezdik meg, és csütörtökön helyi idő szerint éjfélkor fejezik be. Abban az államban is Biden vezet.

MA.7 | TASR

Nyitókép: AP PHOTO/PATRICK SEMANSKY

Facebook hozzászólások


One thought on “Amerikai elnökválasztás: Trump jóváhagyta az átadás megkezdését

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Orosz-amerikai haditengerészeti határincidens volt a Japán-tengeren

Toroczkai: a választási törvény módosítása a Mi Hazánk ellen irányul

Ismétlés: Újra védett idősávban vásárolhatnak az idősek 📺

Close