KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Amerika-szakértő: a tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom

A rendőrségi reformokért tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom, amelynek közvetett célja a Donald Trump-adminisztráció leváltása, illetve meggyengítése – vélekedett Magyarics Tamás Amerika-szakértő csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: úgy tűnik a demokrata párton belül a baloldal, az úgynevezett progresszívak, eléggé jelentősen át akarjak alakítani az amerikai társadalmat, és elképzelhető, hogy hosszabb távon ez áll a történések hátterében.

A mostani tüntetések és az 1968-ban Martin Luther King meggyilkolását követő történések több szempontból is párhuzamba állíthatók – mutatott rá.

A King féle békés tüntetők mellett vonultak a Fekete Párducok és a Fekete Erő nevű csoportok tagjai is, akik erőszakos módon próbáltak egyenjogúságot elérni – idézte fel.
Mint mondta, 1968 óta sokat javult az afroamerikaik helyzete, de a statisztikákat nézve jelenleg is rosszabbul állnak, mint a többi etnikai csoport.

MTI

Ez is érdekelheti:  A hétfői Momentum tüntetés mérlege: két rendőr megsérült és több mint 60 ember ellen indult eljárás

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!