A Wagner visszatért a harctérre
A Wagner-csoport egykori harcosai visszatértek az Artyomovszk (Ukrajnában Bakhmut néven ismert) melletti harctérre – jelentette szerdán a CNN kijevi parancsnokokra hivatkozva. Az orosz katonai magáncég májusban vonult ki a frontról, majd később fellázat a hatalom ellen.
Szergej Csereváty, az ukrán keleti erők kommunikációs parancsnokhelyettese az amerikai hálózatnak elmondta, hogy a korábbi Wagner-csapatok most az orosz védelmi minisztériumnak vagy a hozzá kapcsolódó struktúráknak dolgoznak, és szétszóródtak a frontvonal különböző egységei között.
„Jelenleg több százan vannak a keleti fronton, különböző területeken” – állította Csereváty.
Egy ukrán drónkezelő Artyomovszk közelében szintén azt mondta a CNN-nek, hogy „Wagner itt van”, hozzátéve, hogy a harcosok „gyorsan parancsnokot váltottak és visszatértek ide”.
A Wagner-csoportnak nagy szerepe volt abban, hogy elfoglalták Artyomovszkot, Donbassz egyik kulcsfontosságú erősségét, amelyet május végén, hónapokig tartó elkeseredett harcok után foglaltak el az orosz csapatok. Néhány nappal később Jevgenyij Prigozsin, a PMC időközben elhunyt vezetője bejelentette a frontvonalból való kivonulást kijelentve, hogy a Wagner-csapatok által korábban elfoglalt pozíciókat átadták az orosz hadseregnek.
A kivonulás azonban a Prigozsin és az orosz védelmi minisztérium közötti feszültségekkel teli kapcsolatok között zajlott. A PMC vezetője többször vádolta a védelmi minisztérium tisztviselőit azzal, hogy nem biztosítanak megfelelő lőszerellátást csapatainak. A minisztérium tagadta az állításokat, és azt sürgette, hogy az Ukrajnával folytatott konfliktusban harcoló „önkéntes egységek” kössenek szerződést az orosz hadsereggel – amibe Prigozsin nem volt hajlandó belemenni.
A viszály június végén tetőzött, amikor a Wagner-vezér megvádolta a védelmi minisztériumot, hogy az orosz egységek egyik táborát lőtték – ezt az állítást a minisztérium tagadta. A Wagner ekkeor indította úgynevezett „igazságmenetét” Moszkva felé. Később azonban Wagner beleegyezett, hogy az Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök által közvetített, Moszkvával kötött megállapodás részeként leállítja az akciót.
Ennek eredményeként a Wagner-csapatok ajánlatot kaptak Vlagyimir Putyin orosz elnöktől, hogy vagy szerződést kötnek a védelmi minisztériummal, vagy áttelepülnek Fehéroroszországba, Moszkva egyik legfontosabb szövetségeséhez.
Prigozsin több magas rangú Wagner-ügynökkel együtt augusztusban halt meg egy repülőgép-szerencsétlenségben az oroszországi Tver régióban. Az incidens kivizsgálása jelenleg is folyik. Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtótitkára szerint vizsgálják annak lehetőségét is, hogy a baleset akár „előre megfontolt bűncselekmény” is lehetett.