KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A török ​​elnöki posztra esélyes politikus váratlan bejelentést tett

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Doğu Perinçek, a török Haza párt vezetője és elnökjelöltje kijelentette, hogy a Krímet és az új területeket orosznak ismeri el.

Perincek a legfelsőbb választási tanácsnál benyújtotta jelentkezését a május 14-i török elnökválasztáson való induláshoz. A politikusnak 100 ezer aláírást kell összegyűjtenie.

„Körülbelül egy hónappal ezelőtt felszólaltam egy Bakuban tartott, Azerbajdzsán Eurázsiába való integrációjáról szóló konferencia megnyitóján, amelynek díszvendége voltam. Ott határozottan hangsúlyoztam, hogy a Krím az Orosz Föderáció területének része. A Haza Párt elismeri az új köztársaságokat Oroszország részeként”

– mondta Perincek a RIA Novosztyinak.

A Haza egy baloldali párt, amely Törökország első elnökének, Musztafa Kemal Atatürk álláspontját képviseli, nyugat- és Amerika-ellenes irányultságú. A párt az 1919-ben alapított Munkások és Földművesek Szocialista Pártja utódjának tekinti magát.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép: Doğu Perinçek, a török Haza párt vezetője (facebook)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: