BREAKING! KIJEV MÁR MEG IS SÉRTETTE A TRUMP ÁLTAL KÖZVETÍTETT INFRASTRUKTURÁLIS TŰZSZÜNETET
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A török elnök rendkívüli állapotot hirdetett a földrengések sújtotta tartományokban

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban.

A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket.

A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg.

Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget.

Beszédében közölte azt is, hogy a szerencsétlenség törökországi halálos áldozatainak száma 3549-re, a sebesültjeinek száma pedig 22 168-ra emelkedett.

„A legnagyobb vigaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól”

– fogalmazott.

Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egy legnagyobb sorscsapásával állunk szemben – húzta alá.

Mindeközben a déli Hatay tartomány Iskenderun körzetében a tenger szintje másfél nappal az első földrengést követően megemelkedett, és mintegy 200 méteres szélességben, bokáig érő magasságban elöntötte a part menti területeket.

A török katasztrófavédelem (AFAD) kedden arról számolt be, hogy eddig 65 országból összesen 2769 szakembere csatlakozott a mentési munkálatokhoz.

Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.
Az első, 7,7-es erősségű földrengés hétfőn helyi idő szerint 4 óra 17 perckor következett a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitúdójú földmozgásról érkezett jelentés Kahramanmaras Elbistan körzetéből.

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Pridepárti erőszak! Gyújtogatás az ülésteremben (videó)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!