A német Wilkommenskulturt bírálta Kissinger a Hamász támadása után
Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint aggodalomra adnak okot azok a képsorok, melyek a Hamász palesztin terrorszervezetet éltetik Berlin utcáin Izrael megtámadása után. A politikus szerint mindez annak a jele, Németország túl sok külföldit engedett be az országba.
Súlyos hiba volt ennyi, teljesen különböző kultúrájú, vallású és felfogású embert beengedni
– szögezte le Kissinger a Politico brüsszeli hírportál közlése szerint.
A volt külügyminiszter a német Welt televíziós csatornának adott interjújában arról is beszélt, a Hamász nyílt agressziójára büntetést kell kiszabni, majd a háború további eszkalációjának veszélyére figyelmeztetett. Álláspontja szerint a palesztin terrorszervezet és támogatóinak célja kizárólag az lehet, hogy
mozgósítsák az arab világot Izrael ellen, és letérjenek a békés tárgyalások útjáról.
Felidézte, az 1973-as jom kippuri háború során is hasonló esetről volt szó, akkor az Egyiptom és Szíria vezette arab koalíció indult meg Izrael ellen. Kissinger azonban azt sem tartja kizártnak, hogy Izrael fellép Irán ellen, amennyiben bebizonyosodik, hogy a perzsa ország keze is benne van a közel-keleti ország megtámadásában.
A volt külügyminiszter szerint Oroszország ukrajnai agressziója, valamint a Hamász által kirobbantott újabb háború „alapvető támadást jelent a nemzetközi rendszer ellen”.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Henry Kissinger / AP photo: Richard_Drew
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…