A Magyar Békekör egyértelmű és következetes békepolitikára inti a kormányt és a köztársasági elnököt
Magyarország politikai vezetésének el kell döntenie, hogy kiegyezni akar-e Oroszországgal, vagy szembesülni vele. Tarthatatlan állapot, hogy míg Orbán Viktor miniszterelnök kompromisszumra hajlik Moszkvával, és békekötésre ösztönzi NATO-beli szövetségeseit, Novák Katalin köztársasági elnök az orosz erők kivonásának feltételéhez köti a konfliktus rendezését, és ezzel a háború folytatása mellett tör lándzsát.
Nem lehet egyszerre békét és háborút akarni – szögezi le a Magyar Békekör legfrissebb közleményében.
A civil politikai szervezet megállapítja: A magyar kormányfő Tucker Carlson amerikai újságírónak adott interjújában a NATO tagországok közül elsőként rögzítette, hogy lehetetlennek tartja Ukrajna győzelmét a háborúban, s ma már nem reális Ukrajna NATO-tagsága sem. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az orosz-ukrán határ NATO-határrá váljon, a tagság helyett biztonságot és szuverenitást kell nyújtani Ukrajnának az oroszokkal kötendő megállapodással – mondta.
A Békekör üdvözli a realitások tudomásul vételét, a kormányfő kiállását a tárgyalásos, tartós béke megteremtése mellett. Viszont megrökönyödéssel fogadta Novák Katalin köztársasági elnök részvételét az ún. Krími Platform ülésén, valamint Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott tárgyalásán tett kijelentéseit.
- Elnök asszony Magyarország nevében hitet tett Ukrajna 1991-es határok közötti szuverenitásának és integritásának helyreállítása mellett, ami a mára kialakult realitások megkérdőjelezését jelenti, hiszen a Krím és a Donbász népszavazással csatlakozott Oroszországhoz. Az új valóság figyelmen kívül hagyása elvágja az utat a fegyveres harcok befejezése, és bármiféle kompromisszumon alapuló rendezés előtt.
- A köztársasági elnök jelezte, hogy Magyarország bekapcsolódik az ukrán elnök által kezdeményezett béketerv egyeztetésébe. Ez a terv ahhoz a feltételhez köti a béke helyreállítását, hogy az oroszok vonuljanak ki az összes elfoglalt területről, így a Krímből és a Donbaszból, Putyin orosz elnököt pedig nyilvánítsák háborús bűnössé, és állítsák bíróság elé. A magyar köztársasági elnök bekapcsolódása a kijevi béketerv egyeztetésébe lényegében ezeknek a feltételeknek az elfogadását jelenti, s lehetetlenné tesz minden más feltételekkel, keretekkel kezdeményezett béketárgyalás megkezdését Oroszországgal. Egyet jelent a háború folytatásával.
- A köztársasági elnök beérte egy homályos kijevi ígérettel a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak helyreállításáról, jóllehet a magyar kormány a magyar kisebbséget sújtó jogszabályok, rendelkezések tényleges visszavonását várja el.
A Magyar Békekör szerint veszélyes hazánk békéjének és szuverenitásának megőrzésére nézve a legfelső politikai vezetésben tapasztalható kettősség. Hiszen a politikát a kormány alakítja ugyan, de a fegyveres erők főparancsnoka a köztársasági elnök. Melyikükhöz kell igazodnia a honvédségnek – teszi fel a kérdést a Békekör. Ne tessék játszadozni a magyar nép békéjével – írják. Tisztában vagyunk azzal, hogy a NATO-hoz tartozás kötelezettséggel jár, de arra senki sem kötelezhet bennünket, hogy lemondjunk a békénkről, ha mások úgy akarják – fűzik hozzá.
Hogyan kívánja összeegyeztetni Orbán Viktor az orosz biztonsági követelések legalább részbeni elfogadását azzal, hogy a NATO júliusi vilniusi csúcsértekezletén nevét adta egy olyan zárónyilatkozathoz, amely szerint „Nem ismerjük el, és soha nem is fogjuk elismerni Oroszország illegitim annektálásait, köztük a Krímét”.
Elvárjuk a magyar kormánytól és a köztársasági elnöktől, hogy egyértelmű, összehangolt, következetes és felelősségteljes békepolitikát folytasson minden fórumon, legyen az kétoldalú vagy sokoldalú tárgyalás. A Magyar Békekör meggyőződése szerint a 2021. december 15-i orosz biztonsági követelések nemzetközi törvénybe iktatása nélkül nem rendezhető Ukrajna új nemzetközi státusa, s az új európai biztonsági és együttműködési rendszer sem teremthető meg.
Olyan békére van szükség, amely kizárja, hogy Ukrajna ellenséges ország maradhasson Oroszországgal szemben, és tartós feszültséggócot képezzen Európában, közvetlen szomszédságunkban.
Hazánk abban érdekelt, hogy Ukrajna semlegessé váljon, békében és jó viszonyban éljen Kelettel és Nyugattal egyaránt, az Egyesült Államok és NATO szövetségesei pedig szavatolják Oroszország biztonságát az egy és oszthatatlan biztonság elve, továbbá annak az elvnek az alapján, miszerint senki sem érvényesítheti saját biztonságát mások kárára.
A Magyar Békekör azt tartja a magyar politikai vezetés legfőbb feladatának, hogy félreértés és ellentmondás nélkül előmozdítsa a kelet-nyugati megbékélésnek és kiegyezésnek ezt a folyamatát.
Budapest, 2023. szeptember 3.
Magyar BékekörNemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: illusztráció (Forrás: Pexels)