KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A liberálisok harca a valóság ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
WALTER E.WILLIAMS

Sosem fogjuk megérteni a liberálisokat és a haladókat, míg fel nem ismerjük, hogy ők a valóságot társadalmi építménynek tekintik, amely megkérdőjelezhető és megváltoztatható. Például a fiúk és a lányok az egész világon másfajta játékokat kedvelnek. A fiúk rendszerint autókkal és traktorokkal, míg a lányok babákkal szeretnek játszani. A liberálisok ezt azzal az állítással magyarázzák, hogy a fiúkat és lányokat a szüleik, a társaik és a „társadalom” neveli és arra ösztökéli, hogy különböző fajta játékokkal játsszanak.

A szaporodó tudományos bizonyítékok azt sugallják, hogy a különböző játékok kedvelésének biológiai eredete van. Még a hím és nőstény főemlősök tanulmányozása is arra mutat, hogy különböző játékokhoz vonzódnak. A biológiai meghatározottság szaporodó bizonyítékai ellenére a liberálisoknak sikerült elérni, hogy a kereskedők eltávolították az olyan feliratokat, mint „játékok fiúknak” és „játékok lányoknak”.

A másik valós tény, amely rendkívül bosszantja a liberálisokat és haladókat, a nemek kromoszómák általi meghatározottsága. Az XX/XY nem-meghatározó rendszer benne van az emberekben. A nőkben kettő van ugyanazon nem-meghatározó kromoszómából (XX), míg a férfiaknak két különböző nemi kromoszómájuk van (XY). Ezt a kromoszómák meghatározta valóságot korlátozónak, zavarónak és a patriarchális, soviniszta társadalom maradványának tekintik. Ezért a liberálisok és haladók ezt meg akarják változtatni. Mondjuk, hogy valaki XY-os (hímnemű) személy, de az ügyeit olyan intézményben szeretné elvégezni, amelyet XX-es (nőnemű) személyek számára terveztek, pl. egy női WC-ben. Ezt az igényét teljesítheti, ha kijelenti, hogy ő transzdzsender – azaz egyik nemről átkapcsolt a másikra. Tehát ha valakinek XY kromoszómája van, úgy viselkedhet, mintha XX-es volna. Továbbá az is elvárás, hogy a választott nemének megfelelően szólítsák meg. A minneapolisi rendőrségnek az új szabálya előírja a rendőrök számára, hogy a transzdzsender személyeket a kívánt névvel és megszólítással illessék. Ha egy XY-osat letartóztatnak és azt állítja, hogy ő nő, szeretném tudni, hogy egy zárkába teszik-e az XX-esekkel. Hogy a minneapolisi hatóságok meddig fognak elmenni, az kérdés, de lehet, hogy ők is azt hiszik, hogy a valóság választható.

A valóság másik olyan szelete, amelyet a liberálisok és haladók számára túl nehéz elfogadni az, hogy az emberek közötti egyenlőség kivételes, míg az egyenlőtlenség a szabály. Ha az ember felsorolná a világ 30 legjobb 20. századi hegedűsét, közülük legalább 20-nak zsidó ősei volnának. A zsidók nem több mint 3 százalékát képezik az USA lakosságának, de a Nobel díjasok 35 százalékát.* Az ember kíváncsi volna, hogy a liberálisok mit javasolnának az egyenlőség előmozdítsa érdekében a hegedűművészet és a Nobel díj elnyerése terén. Mellesleg a liberálisok és haladók szeretnek olyan klasszikus hangversenyekre járni, ahol ténylegesen nyoma sincs a faji sokféleségnek.

Évről évre a Nyugat-afrikai feketék leszármazottai viszik el valamennyi olimpiai díjat 100 m-es futásban. Annak a valószínűsége, hogy ez véletlen legyen, nulla. Annak, ami azt okozza, hogy a feketék néhány sportágban kiemelkedők (pl.: kosárlabda, futball, atlétika), és ami kudarcra kárhoztatja őket, ha olimpiai szintű úszásra törekednek, valóságnak kell lennie – pontosabban öröklött lelki és biomechanikai tulajdonságoknak.

A liberálisoknak és haladóknak valahogy sikerül néhány valós tényt elfogadniuk, de másokkal kapcsolatban ballisztikus pályára kerülnek. Jól megbékélnek a feketék uralmával a kosárlabdában, futballban és atlétikában és a fekete művészek gyakorlatilag teljes hiányával a klasszikus hangversenyeken. Tudomásul veszik a nők teljes hiányát a futball és kosárlabda ligákban. Még a földrajzi egyenlőtlenségeket is elfogadják. Például egyetlen játékos sem volt a jégkorong liga történetében, aki azzal dicsekedhetett volna, hogy Havaiin, Louisiánában vagy Missisipiben született. A valóság, amely ballisztikus pályára küldi őket az, hogy nem vagyunk mindnyájan egyformán értelmesek. Hogy sokkal több férfi kiválóság van, mint női és az átlagos férfi IQ is nagyobb. A liberálisok biztosan azzal érvelnek, hogy a vizsgálat elfogult. A férfiak azonban átlagban magasabbak, mint a nők. Ha ez nem tetszik a liberálisoknak, részrehajlással fogják vádolni a magasság mérő készüléket?

A lecke, amit a liberálisoknak minden pimaszságuk ellenére meg kell tanulniuk az, hogy nincs hatalmuk a valóság megváltoztatására.

Írta Walter E. Williams

Fordította: D. M.  (NIF)

Eredetiben itt olvasható

Walter E. Williams a közgazdaságtan professzora a George Mason Egyetemen. Ha többet akar megtudni Walter E. Williamsról és a Creators Syndicate szerzőinek és karikaturistáinak a műveire is kíváncsi, látogassa meg a Creators Syndicate honlapját a www.creators.com címen.

* A Nobel-díj vonatkozásában érdemes elolvasni ezen a címen található dolgozatot.

magyarra fordítva itt:

https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2012/07/biro_a_nobel-dij_zsido_reszrehajlasa.doc,

valamint a következőt:

https://internetfigyelo.wordpress.com/2012/03/14/a-zsido-nobel-dijak-es-a-szellemi-foleny-legendaja/ .

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “A liberálisok harca a valóság ellen

  1. A liberálisokat fel kell ismerni, minden, a világot kormányzó hivatalból el kell távolítani.

    Ha ők győznek a világon, akkor a világnak és nekik is végük. Olyan, mint a vírus, megöli a gazdaszetvezetet, ezzel magát is. Mint az öngyilkos merénylő. Ő is agy halott.
    Azért él, hogy halálával halált hozzon. A hirtelen liberális halál legalább olyan szörnyű, mint a lassú lelki leépülés. Mikor nincs a környezetről információnk, mert a drog, az alkohol minden ideget, érzékelést rövidrezár.

    Az életünk folyamán a szülőtől, megtanult, kapott ismeretek alapján kell élni. Ezek az ismetetek több ezer évesek, tapasztalaton alapulnak.
    A sok ősi ismeret, melyet hordoznak, a boldogságunk alapja.
    Ezért is üldözik, hamisítják elődeink hősi életét. A történelmet.

    A liberális eszmék, talán száz v. kevesebb éves lehet. (Ntdm).

    A liberalizmus, amit a szemiták szeretnének: minden káosz legyen, a gojok ne ismerjék anyjukat, apjukat, mindig delíriumban éljenek, így az életükre befolyással lehetünk.
    Tipikus magyar párt a volt, vagy van szdsz.
    Kicsit másabb irányzat a fidesz. Szerintem ők is leberálisok, ami „jót” tesznek, az a pofabefogás, a valamit adok esete.
    Sosem hittem nekik. Ők is egoista, magukért, a mi pénzükből magamutogató párt.
    A felszín, ami van a reklámokban. Az igazi róluk, amit nem látunk, de sejtésünk van róla.
    Nem tudom róluk elképzelni, hogy a szarházi parasztnál, nem nyílvánosan szebben hangozna a magyarok halmazának megnevezése.
    Nagyon sajnálom, hogy eddig kellett eljutnom. Sosem voltam az ő emberük. Sosem hittem volna, hogy jobban megvetem őket, mint gyurcsánt.
    Nem én hibáztam, ők hibáztak.
    Akkor hibáztak, mikor megkapták a hazugság és esetleg a külföldi befolyást. És nyertek, hamisan.

    Nem lett volna szabad a kezükbe adni a hatalmat. Liberálisok módjára mindent tönkretettek, mindent felforgattak.

    A további terveik megvannak, minden variációval számolnak.

    Nagyon kell nekik a jogtalanul megszerzett vagyon, amelyet kedves kollegájuk, a libetálisok ajándéka.

    A mi népünk, a mi vérünk elárulásából.

    Atilla

    1. Maga a liberalizmus, nem tévedés, immár 5000 éve működik, ha nem is így hívták régen. Ők az asszír-szemitizmus megalkotói és leszármazottai, s azóta is a világuralom megszerzéséért küzdenek. Amit napjainkra már majdnem megszerezték.
      Most még a maradék megszerzéséért küzdenek, ezért nem adják fel soha a pusztításunkat.

  2. A földi nemzetek elkövettek agy végzetesnek tűnő hibát – befogadták a szemitákat.
    Azon kell fáradozni minden országnak, hogy visszaálljon a régi rend.Mindenki vissza oda ahonnan jött és olyan „gazdagon ahogy jött.
    Azért pedig fizessenek,hogy Európában kikupálódhattak – bár egy jelentős részük nem tudott emberré válni.
    Ők a befogadó országot igyekeznek lehúzni a saját szintjükre,mert csak ott érzik jól magukat
    Esetleg nem egyszerűbb lenne oda menni ahol adottak a körülmények???
    H.B.

  3. „ők a befogadó országot igyekeznek lehúzni a saját szintjükre,
    T.H.B! Hozzászólásai mindig lényegre törőek,de „ez elviszi a pálmát!
    Vámpírok,a vámpírok között nem érzik jól magukat,azért kerestek olyan területeket, ahol kibontakoztathatták ez irányú képességeiket(?). Bő kétezer éve szívják a tisztességes Emberek vérét, viszályt szítanak, forradalmakat gerjesztenek,háborúkat robbantanak ki országok ,népek között. Élvezik a vér,a nyomor szagát,közben számolják az ebből keletkező nyereségüket.
    „ti haragos és brutális nép,aljas és közönséges emberek(?) ,megérdemlitek a talmud igáját,amelyet viseltek! (D.D)
    Ha elfogadjuk a Római jogot,akkor el kell fogadni a történelmüket is!!
    Dio Cassius 155- 235-ig élt Görög születésű, majd Római történész,szenátor, konzul,proconzul írását.
    ” a zsidók mind a Rómaiakat mind a Görögöket elpusztították. Megették áldozataik húsát,beleikből öveket csináltak és vérükkel kenték be magukat.”
    Egészében Cyrenen 220 ezer ember pusztult el, Cipruson pedig 240 ezer, ezért nem teheti ma zsidó a lábát Ciprus földjére. ( Római történelem !)
    Ehhez képest hol tartunk ma !? Ezeket követi a vagyonra, politikai karrierre éhes, torz lelkivilággal, zéró tudással bíró, kapzsi, primitív,embernek nem nevezhetők hada.
    „jaj néktek törvénytudók! mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentek be,és a kik be akarnak menni,azokat meggátoltátok.
    jaj néktek törvény tudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket ,de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.
    ti építitek a próféták sírjait, a ti atyáitok pedig megölték őket. (Lukács ev. 11.46,47)

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük