Hegseth: Az USA teljesen megsemmisítette Irán atomprogramját
A Pentagon vezetője Pete Hegseth kijelentette, hogy az Egyesült Államok „megsemmisítette Irán nukleáris programját”.
Trump elnök parancsára az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága éjszaka közepén támadást hajtott végre három iráni nukleáris létesítmény ellen – Fordóban, Nátanzban és Iszfahánban – azzal a céllal, hogy megsemmisítse vagy jelentősen gyengítse Irán nukleáris programját. <…> Ez egy hihetetlenül hatékony és pusztító művelet volt. <…> Irán nukleáris tervei teljesen megsemmisültek” – állította a miniszter a sajtótájékoztatón.
A Pentagon nyilatkozatának további fontos megállapításai:
- Az Egyesült Államok pillanatnyilag úgy ítéli meg, hogy a Fordow-i atomlétesítmény képességeinek megsemmisítésére irányuló célt sikerült elérni.
- Időbe fog telni, hogy felmérjék az Irán elleni amerikai csapások végeredményét, és túl korai lenne még megmondani, hogy milyen nukleáris képességei maradtak meg Teheránnak.
- A támadások nem iráni katonákat vagy civileket céloztak meg.
- A támadásnak nem a teheráni kormány megdöntése volt a célja
- Az USA nem akar háborút Iránnal , de kész határozottan „megvédeni” érdekeit és szövetségeseit a régióban.
- Az amerikai célokat világosan meghatározták, a hadműveletet nem úgy tervezték, hogy „folytatásra nyitott legyen”, de az USA készen állt a válaszlépésekre, amennyiben Teherán válaszcsapással reagálna.
- Irán amerikai csapatok elleni megtorlási kísérlete „nagyon rossz ötlet” lenne Teherán részéről.
- Irán bármilyen erőteljes válaszát a mostani éjszakai támadásokét „jelentősen meghaladó erővel” viszonoznánk.
- Az Irán elleni támadást hetekig, nagy pontossággal és titokban készítették elő.
- A támadáshoz B-2 SPIRIT stratégiai bombázókat és bunkerromboló bombákat használtak.
- Több mint 125 repülőgépet vetettek be a támadások végrehajtásához.
- Az Egyesült Államok 2001 óta a leghosszabb távú, B-2-es bombázókkal végrehajtott küldetését hajtotta végre, amerikai szárazföldről felszállva.
- Washington összehangolta a csapásokat a régió szövetségeseivel, figyelembe véve azok érdekeit és csapatbevetéseit.
- Az Egyesült Államok úgy véli, hogy Irán elszalasztotta a lehetőséget, hogy felhagyjon atomprogramjával.
- A csapások után itt az ideje a „béke felé való elmozdulásnak”, Washington ezt várja Teherántól.
- Az Egyesült Államok úgy véli, hogy Irán „egyértelműen tisztában van az Egyesült Államok álláspontjával” és a jelenlegi konfliktus lezárására irányuló intézkedések algoritmusával.
- Washington jeleket küldött Teheránnak, javasolva a nukleáris programjáról szóló tárgyalások folytatását.

Kiemelt képen: Pete Hegseth, a Pentagon vezetője / Fotó: CBS
Legfrissebb anyagaink:
Bencsik András: Üres címer – zombiknak
300 drón, 76 rakéta, 9 régió: Kijevben elfogyott az áram, a víz és a fűtés
Az orosz műhold „agresszív”, a nyugati „kereskedelmi” – így működik a kettős mérce az űrben
„Történelmi igazságtétel” helyett 164 ártatlan – köztük egy ’56-os hős
Deák Dániel: Magyar Péter válságtanácskozást tartott Ruff Bálinttal az ügynökakták miatt
Stoffán György: Cifra nyomorúság
Díjazás a náci ideológiáért






















