Megérkezett Irán válasza: Ali Khamanei súlyos bejelentést tett
Irán legfőbb vezetője megtörte a csendet az amerikai csapások után, X-bejegyzésében súlyos fenyegetést tett közzé.
Ali Khamenei ajatollah először szólalt meg azóta, hogy Amerika három iráni nukleáris létesítményt bombázott.
Irán legfőbb vezetője egyértelműen fogalmazott
Az X-en közölte, hogy „a büntetés folytatódik” Izrael ellen – az éjszaka folyamán újabb rakétacsapásokra került sor.
A legfőbb vezető azt írta:
A cionista ellenség súlyos hibát követett el, nagy bűnt követett el; meg kell büntetni, és meg is büntetik; most is büntetik.
MN
Kiemelt képen: Ali Khamenei / Fotó: AFP
Legfrissebb anyagaink:
Trump kisajátítaná a Hormuzi-szorost, míg Irán átfogó dokumentumban szembesítette a magyar külügyet a nyugati agresszióval
Faina Szavenkova: „Mindig arról írok, amit látok”
Mesterséges pokol vagy természetes nyár? – időjárás-manipuláció, mint fegyver
Gondolatok a könyvtárban… beszélgetés Dr. Bogár Lászlóval
Szánalmas Facebook-bohóckodás: Havasi Bertalan keményen kiosztotta a Pakson haknizó Magyar Pétert
Kár Magyar Péternek annyira strapálnia magát! – mármint Brüsszel feltételeinek teljesítésével
Túró Rudi, botrányok és hívatlan vendégek






















