A lengyel parlament jóváhagyta a 2024-es költségvetést
Jóváhagyta a lengyel parlament csütörtökön a több mint 5 százalékos államháztartási hiányt előirányzó 2024-es költségvetésről szóló törvény tervezetét.
A jogszabályt most a felsőháznak továbbítják.
A jelenleg 457 fős alsóházban a tervezet mellett 240 képviselő szavazott, 191-en ellenezték az elfogadását, hárman tartózkodtak, 23-an nem vettek részt a szavazáson. Nemmel szavaztak az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS), valamint a jobboldali, ellenzéki szövetség, a Konföderáció tagjai.
A tervezet szerint az állami bevételek közel 682,4 milliárd zlotyt (59,1 ezer milliárd forint), a kiadások pedig 866,4 milliárd zlotyt (75 ezer milliárd forint) tennének ki. A költségvetési hiány nem haladhatná meg a 184 milliárd zlotyt (15,9 ezer milliárd forint).
A tervezethez fűzött indoklás szerint az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 5,1 százalékát tenné ki az uniós módszertan szerint. A kormány korábban bejelentette: a következő években intézkedéseket tesz a hiány csökkentése érdekében. A lengyel monetáris tanács hétfői közleménye szerint a mutató 2023-ban az előre jelzett 5,6 százaléknál alacsonyabb lehet.
A védelmi kiadások 118 milliárd zlotyt (10,2 ezer milliárd forint), vagyis a GDP 3,1 százalékát tennék ki. Ezt az összeget azonban Varsó kezdeményezésére nem számítanák bele az esetleges uniós túlzottdeficit-eljárásba.
A kiadások között szerepelnek az előző kormány által megemelt családi támogatások, valamint például a pedagógusok és a közigazgatási alkalmazottak béreinek növelése, ami az új kormány választási ígéreteivel függ össze.
A bevételeket a többi között áfa-behajtással növelnék, amelynek tervezett összege az előző évinél magasabb.
A jogszabályt a parlament mindkét házának január 29-ig kell megszavaznia és továbbítania az államfőhöz. Ha ez nem történik meg, az elnök jogosult lerövidíteni a parlamenti ciklust. A költségvetési törvényt az államfő nem vétózhatja meg, de előzetes alkotmányossági normakontrollra küldheti. Ez idő alatt a kormány az úgynevezett költségvetési provizórium keretei között működne.
Malgorzata Paprocka, az elnöki hivatal államtitkára csütörtökön a lengyel közszolgálati rádiónak elmondta: Andrzej Duda elnök „nemcsak érdemben, a tervezett kiadások és bevételek tekintetében” fogja értékelni a költségvetést, hanem megvizsgálja az elfogadásának módját is.
Kiemelt kép: wikipedia
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…