A halálzóna veszélyei – ezért nem kaphatott még segítséget Suhajda Szilárd
Március végén indult a Kyocera Everest Expedíció 2023, melynek keretében Suhajda Szilárd azt tűzte ki célul, hogy oxigénpalack használata és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eléri bolygónk legmagasabb pontját, a 8848 méteres Mount Everest csúcsát. A magyar sportemberrel azonban a csúcstámadás közben megszakadt a GPS-kapcsolat, azóta pedig a hegymászók az Everestet pásztázzák.
Azután, hogy 1953-ban az embereknek először sikerül meghódítaniuk a Mount Everestet – más néven a Csomolungmát –, a hegy már több mint háromszáz életet követelt. Néhányan még élve látták hegymászó társaikat, de otthagyták őket, mert már nem lehetett rajtuk segíteni. Az Everestnek van egy pontja, ahonnan már nincs visszatérés.
Ezt halálzónának nevezik, és 8000 méteres magasságban található. Felette már nem lehet segíteni egy haldokló hegymászón, ha nem tud önállóan mozogni.
A halálzónában az ember fulladni kezd, és a test sejtről sejtre kezd elhalni. Ebben a magasságban a vér oxigénszintje négyszer alacsonyabb lehet a normálisnál. Hasonló számokat látnak a vérben a haldokló betegeknél. A szervezet nem tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, a szív gyorsabban kezd verni, hogy oxigént termeljen. A pulzusszám elérheti a 140-et percenként, ami drámaian megnöveli a szívroham kockázatát.
A halálzóna számos más veszélyt is rejt magában. A hegymászók elveszíthetik látásukat, lefagyhatnak végtagjaik, összeeshetnek a kimerültségtől, vagy akár magaslati pszichózis is kialakulhat náluk. Tovább nehezíti a mászók helyzetét, hogy a hegy tetején hurrikán erejű, óránkénti 320 kilométeres sebességű szél fúj.
Nem véletlen tehát, hogy a bajba jutottaknak nehezen tudnak segítséget nyújtani. Minden szükséges felszereléssel együtt legalább 90 kilogrammot nyom egy ember. Egyedül leengedni egy sérült vagy nehezen mozgó mászót nem reális, két-három embernek pedig a szűk ösvény miatt lehetetlen.
A segítségnyújtónak fizikai korlátokkal is szembe kell néznie. Felfelé menet az oxigén mennyisége felére csökken, a szervezet pedig lassan kezd dolgozni. Ezáltal,
bár a síkságon egy ember egyszerre több társát is képes lenne a vállára kapni és megmenteni, nagy magasságban ez már nem erő kérdése.
A partnerség és a kölcsönös segítségnyújtás fogalmának a csúcson más jelentése van, sokkal keményebb, mint lent.
A hegyekben nem az erkölcs dönt, hanem az oxigén, valamint az éghajlati viszonyok és a kitartás.
Minden hegymászó meghatározott mennyiségű palackozott oxigént cipel magával, amely sokkal gyorsabban elfogy, amint a bajba jutott mentése közben több erőt kell kifejteni.
Az Everest palack nélküli megmászása világviszonylatban is kiemelkedő teljesítmény. Az elmúlt 45 évben – mióta Reinhold Messner és Peter Habeler bebizonyították, hogy a feladat lehetséges és túlélhető – olyan kiváló magyar alpinisták próbálták elérni a csúcsot oxigénpalack nélkül, mint Várkonyi László, Klein Dávid vagy a legendás Erőss Zsolt. A statisztikák szerint
a sikeres megmászások 2 százaléka történik oxigénpalack nélkül: még kisebb számot jelent azon mászók szűk csoportja, akik serpasegítséget sem vettek igénybe.
A hegymászók meg vannak győződve arról, hogy magasan az ember két világ között találja magát, vagyis a szó szoros értelmében egyensúlyoz élet és halál közt. Ezt teszi most minden erejével Suhajda Szilárd is, akiért egy egész ország szorít.
Csütörtök este érkezett a hír, hogy egy csúcstámadást végrehajtó csapat látta Szilárdot a nagyjából 12 méteres, szinte függőleges falat képző Hillary-lépcsőnél, 53 méter szintkülönbséggel a csúcs alatt. Magashegyi betegség jeleit mutatta, fagyási sérülései voltak, de életben volt. A kiépített kötélpályától kicsit odébb, kicsúszva látták, majd lefelé tartva szintén észlelték őt, de a pozíciója az előzőhöz képest kicsit módosult. Ez a pozíció egyébként megegyezik a május 24-én magyar idő szerint 15:45-kor észlelt utolsó GPS-jellel. Beazonosítása a ruhája és a NoO2 (oxigén nélküli hegymászó) matricák alapján megtörtént.