A halálba küldenek minket – állítják az ukrán harcosok
Három hónap elteltével a 120 fős önkéntes század – halálesetek, sérülések és dezertálások miatt – 54 főre zsugorodott.
A keleti fronton lévő önkéntesek beszámolójuk szerint napi egy krumpliból éltek. Az oroszok Grad-rakétákkal lőttek rájuk, miközben ők csak kézifegyverrel rendelkeztek. „Ők már tudják, hogy hol vagyunk, és amikor egy ukrán tank tüzel tőlünk, az elárulja a helyzetünket” – árulta el Szerhij Lapko századparancsnok, felidézve a legutóbbi csatát. „És elkezdtek lőni mindennel, Grad, aknavetők… Ilyenkor csak imádkozol a túlélésért” – mondta a The Washington Postnak adott interjújában.
A lap közölte, hogy bár az ukrán vezetők az önkéntes és hivatásos csapataik legyőzhetetlenségéről számoltak be, addig Lapko parancsnok egy reálisabb képet mutatott. Három hónap elteltével ez a 120 fős százada – halálesetek, sebesülések és dezertálások miatt – 54 főre zsugorodott. Az orosz invázió előtt civilek voltak, és soha nem számítottak arra, hogy Kelet-Ukrajna egyik legveszélyesebb frontvonalára mennek. Ott a feletteseik cserbenhagyták őket, és a túlélésért küzdöttek.
Lapko és helyettese, Vitalij Chrus aggodalmait nemrégiben egy másik szakasz is megerősítette, amely az ostromlott Szeverodoneck városában állomásozik. Egy hitelesnek bizonyult videón az önkéntesek bejelentették, hogy nem harcolnak tovább, mert nincs megfelelő fegyverzetük, támogatásuk és katonai vezetésük. „A biztos halálba küldenek minket” – mondta egy önkéntes a videón, hozzátéve, hogy többen hasonló videót készítettek.
Az ukrán hadsereg tagadta az állításokat, mondván, hogy a „dezertőröknek” mindenük megvolt a harchoz. „Azt hitték, hogy kirándulni jönnek” – mondta egy parancsnok.
Kiemelt kép: Egy aknagránát robban a kelet-ukrajnai Liszicsanszk mellett május 23-án. (Aris Messinis/AFP/Getty Images)
ujszo.com
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…