A Fidesz szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Agóra új vezetőjét
A Fidesz és a KDNP szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra új igazgatóját, ezért pénteken rendkívüli közgyűlésen kérték a döntés visszavonását, a testület azonban határozatképtelen volt.
Tápai Péter, a Fidesz szegedi közgyűlési frakciójának vezetője azt mondta, képviselőtársaival azt kezdeményezték, hogy a közgyűlés vonja vissza a közművelődési intézmény vezetői posztjára kiírt pályázatról hozott döntést, és folytasson le új eljárást. Erre megfelelő idő áll rendelkezésre, hiszen a jelenlegi igazgató, Orbán Hedvig megbízatása csak február 15-én jár le.
A politikus kifejtette, álláspontjuk szerint olyan embert nyilvánított a közgyűlés a pályázat győztesévé, aki jogilag már nem volt pályázó.
Haág Zalán (KDNP), a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, Orbán Hedvig megfelelő végzettséggel, hosszú időn át kifogástalan szakmai munkával irányította a Szent-Györgyi Albert Agórát. A közgyűlés tíz éve és öt éve is konszenzussal választott meg az intézmény élére. Decemberben a közgyűlés többsége azonban szakmai gyakorlattal és helyismerettel nem rendelkező embert nevezett ki az immár a város művelődési házait is magában foglaló kulturális intézmény vezetőjévé.
Chovanecz Katalin (Fidesz) azt mondta, az Agóra új vezetőjének megválasztása hemzseg az eljárásjogi szabálytalanságoktól: a Fidesz vitatja, hogy a posztra megválasztott Balázs Csaba megfelelő végzettséggel rendelkezik, és szakmai gyakorlata is hiányzik, mert a Siklósi Várszínház igazgatójaként előadóművészeti nem pedig közművelődési intézményt vezetett.
Martonosi Éva jegyző a Fidesz-KDNP képviselőinek indítványához fűzött észrevételében kifejtette, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatói posztjára kiírt pályázatot a jogszabályi előírások betartásával bírálták el. Balázs Csaba pályázata érvényes volt, őt a szakmai bírálóbizottság időben meghallgatta, és közgyűlés az érvényes pályázatot benyújtók közül választotta ki a posztra.
MTI
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…