A Fehér Ház Joe Biden 24 milliárd dolláros ukrajnai segélyét szorgalmazza
A Fehér Ház sürgette az amerikai törvényhozókat, hogy a hónap végéig hagyják jóvá Joe Biden elnök kérését a további 24 milliárd dollár Ukrajnának nyújtandó támogatásról annak érdekében, hogy az országba irányuló segélyek zavartalanul tovább folyhassanak.
Az amerikai kormány a szeptember 30-án lejáró folyó költségvetési évre már előirányozta a forrásokat – közölte Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó csütörtökön. Elmondta, hogy most október 1-jéig további forrásokra van szükség a kongresszustól, hogy elkerüljék az Ukrajnának szánt segélyek szállításának fennakadását.
A Kijevnek az Oroszország elleni harcban nyújtott folyamatos támogatás egyre nagyobb ellenállásba ütközik a republikánus törvényhozók részéről, különösen a képviselőházban, ahol a republikánusoknak többségük van. A bírálatok szerint Washingtonnak fontosabb feladatai is vannak, és komolyabb intézkedéseket kellene tennie a Kijevnek küldött segélyek hűtlen kezelésének megakadályozására.
Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön találkozott a kongresszus tagjaival, hogy személyesen fejtse ki álláspontját. Chuck Schumer, a szenátus többségi vezetője egy mondat foglalta össze Zelenszkij üzenetét.
„Zelenszkij úr azt mondta: „Ha nem kapjuk meg a segélyt, elveszítjük a háborút” – jegyezte meg azután, hogy fogadta az ukrán elnököt.
A Fehér Ház tisztviselői szerda este bizalmas tájékoztatót tartottak a törvényhozóknak. Josh Hawley szenátor jelezte, hogy megbizonyosodott arról, hogy a Biden-kormányzat Ukrajna-politikája kudarcot vallott.
„Ha van is valamilyen út a győzelem eléréséhez Ukrajnában, arról ma semmit sem hallottam. Azt viszont hallottan, hogy nem lesz vége a finanszírozási kérelmeknek” – mondta a republikánus.
Amerikai szenátor: Kijev nem tud elszámolni az elköltött pénzzel
Lindsey Graham szenátor ellenkező véleményen van a konfliktussal kapcsolatban. Ő úgy nyilatkozott, hogy „Ukrajnában lehúzni a rolót, miközben győznek a csatatéren, és hagyni, hogy [Vlagyimir] Putyin orosz elnök ezt megússza, az sokkal rosszabb, mint Afganisztán volt”.
Ezzel Biden 2021-es döntésére utalt, amely az amerikai hadsereg kivonásáról szólt a közel-keleti országból, két évtizedes költséges háborúzás után.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó sajtótájékoztatót tart a Fehér Házban, 2023. szeptember 21-én © Drew Angerer / Getty Images