A Coca-Cola Oroszországban megduplázta több milliárdos nyereségét
A cég „amelyik ott sem volt”, 2023-ban nem csak a forgalmát növelte, de a nyereségét is meg tudta duplázni 2022-höz képest. Ahhoz képest, hogy a Coca-Cola 2022-ben maga jelentette be kivonulását Oroszországból, ez nem elhanyagolható eredmény.
A LLC Multon Partners, amely korábban a Koka-Kola Eichbisi Evraziya névre hallgatott – és amely továbbra is százszázalékos tulajdonában van a Coca-Cola HBC Holdings B.V. holland cégnek –, jelentősen növelni tudta nyereségét 2022-höz képest Oroszországban. Számokban ez konkrétan azt jelenti, hogy a 2022-es 4,59 milliárd rubel (közel húszmilliárd forint) nyereséghez képest 2023-ban 10,25 milliárdot (kb. negyvenmilliárd forint) sikerült teljesíteni. Erre mondhatjuk nyelvünkkel nagyot csettintve, hogy nem semmi, főleg úgy, hogy a Coca-Cola már ott sincs Oroszországban.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/04/coca-cola-nyereseg2023-1024x576.jpg)
Nem csak a nyereségét növelte a Coca-Cola orosz vállalata
Tette mindezt úgy, hogy közben 2022-ben volt egy jelentősebb üzemi költségnövekedés, feltehetően a háború miatt történő változtatások lehettek az okai. Tehát 2022-ben megnövekedtek a költségei a cégnek, ám abban az évben is jelentős hasznot tudott realizálni, majd 2023-ban tudta csökkenteni a költségeit, mondhatjuk, hogy közel a normális szintre, ami korábban is volt, és ezzel a nyereségét az előző évhez képest meg tudta duplázni. A 2023-as nyeresége egyébként az utolsó béke évhez képest is jelentősen nőtt, hiszen 2020-ban és 2021-ben is kb. 6,7-6,8 milliárdos hasznot hajtott a cég, ehhez képest a 10,25 milliárdos haszon viszont másfélszeres növekedést jelent.
A távozás, ami valójában maradás
Korábban a V4NA írt arról, hogy a Coca-Cola bűvészeket meghazudtoló módon imitálta távozását a szankciókkal sújtott Oroszországból. Akkor kiderült, hogy a cég továbbra is piacvezető maradt az orosz piacon több termékével is. Bár annyi igaz a „távozásból”, hogy Coca-Cola címkéket lecserélték hivatalosan Dobry (dobrüj=jó) Cola-ra, de ettől több nem történt. Egyébként a Dobry márkanév már jóval korábban a Coca-Cola orosz vállalatának tulajdonában volt, tehát még csak új márkát sem kellett bevezetni. Tegyük hozzá, hogy a Dobry és Coca-Cola ízében kísértetiesen hasonlít, talán annyi a különbség, mint amennyi egyébként is van egyes országokban forgalmazott Coca-Cola ízében.
Pontosítás
A cég okosan egyébként úgy jelentette be, hogy a jövőben ez a vállalat nem forgalmaz Coca-Cola és Fanta márkanévre hallgató termékeket. És ezt olyan fogalmazásban, hogy ha valaki félreértette, akkor az az ő baja.
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/04/coca-cola-oroszorszagban-1024x768.jpg)
Korábban egy videót is bemutatott az Origo TikTok-csatornáján.
@origo_hu Mit érnek a szankciók? #origo #oroszország #szupermarket #boltok #nyugati #termék #szankcióspolitika #európa ♬ eredeti hang – Origo
De további nemzetközi márkák is ott vannak az orosz hipermarketek polcain.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Coca-Cola egy moszkvai szupermarketben, Oroszországban. © Szputnyik / Kirill Kallinikov
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…