A Bundestag képviselője az Oroszország elleni szankciók feloldását és az Északi Áramlat 2 elindítását szorgalmazta
Klaus Ernst, a Bundestag baloldali képviselője, a parlament energia- és klímavédelmi bizottságának vezetője az Orosz Föderáció elleni szankciók feloldását sürgette Németország energiabiztonságának érdekében.
„A kormánynak meg kell állítania az energiaárak növekedését azzal, hogy megnöveli a energiaimport mennyiségét, beleértve az oroszországi importot is. Az energiapolitika szankciói nem működnek. Nem állítják meg Oroszországot, sőt az ország továbbra is jól keres a nyersanyagexporton”
– hangsúlyozta Ernst a Rheinische Post újságnak adott interjújában.
Szerinte a gyártók, valamint a német állampolgárok szenvedik meg a teljesen elhibázott szankciós politikát.
„A jelenlegi körülmények között erkölcstelen a szankciók fenntartása”
– tette hozzá Ernst.
A képviselő azt is megjegyezte, hogy a gázellátás leállítása „helyrehozhatatlan károkat okozhat a német iparban”, ezért „a német kormánynak mindent meg kell tennie az ellátás biztonsítása érdekében”. Ernst szerint ehhez újra kell kezdeni a párbeszédet Oroszországgal.
Ha a gázszállítást más módon nem lehet garantálni, tárgyalni kell az Északi Áramlat 2 ideiglenes üzembe helyezéséről is.”
- összegezte a politikus.
Kiemelt kép: Klaus Ernst felszólal a Bundestagban / picture-alliance/dpa
Legfrissebb anyagaink:
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély
Átjáróház vagy szuverén ország? Milyen veszélyeket rejtenek a politikai emigránsok?
Mi jutott nekünk a Tisza első 100 napjából? Bezáró gyárak, kiszámíthatatlan adózás és kiszolgáltatottság






















