Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Kiderült mi okozta Ferihegyen a 11 éves kislány halálát

Már születése óta beteg és mozgásképtelen volt az a 11 éves grúz kislány, aki rosszul lett a Turkish Airlines vasárnapi járatán, majd a kényszerleszállás után a budapesti repülőtéren küzdöttek az életéért, de nem sikerült újraéleszteni.

Rosszullét miatt  kényszerleszállást Ferihegyen a Turkish Airlines légitársaság Isztambulból New Yorkba tartó járata, miután egy 11 éves kislány eszméletét vesztette a gépen.

A pilóta kiemelte, hogy a maihoz hasonló eseteknél először a légiutas-kísérők próbálják kezelni a problémát, megkérdezik a fedélzeten lévő utasoktól, hogy van-e köztük orvos, majd ezután dönthet úgy a gép kapitánya, hogy kényszerleszállást hajt végre – írja a Blikk nyomán az Origo.

ÍGY TÖRTÉNT EZ A TK003 JÁRATON IS, AHOL VÉGÜL A PILÓTA EGY KISEBB KITÉRŐ UTÁN ÚGY DÖNTÖTT, HOGY A BUDAPESTI REPÜLŐTÉREN LANDOL.

A gyerek szüleivel együtt utazott New Yorkba, ott élő családjukhoz,  a grúz kislány már születése óta beteg, mozgásképtelen.

AMIKOR FELSZÁLLTAK A REPÜLŐRE, MÉG SEMMI BAJA NEM VOLT, AZONBAN AHOGY MEGKEZDŐDÖTT A FELSZÁLLÁS, A KISLÁNY FOLYAMATOSAN OXIGÉNHIÁNNYAL KÜZDÖTT, MAJD ELÁJULT.

A fedélzeten volt egy orvos, aki a személyzettel együtt 40 percen keresztül próbálta újraéleszteni a kislányt, majd Budapesten landolva küzdött tovább a megmentéséért a repülőtér és a Szent Márton rohamkocsi személyzete, sikertelenül.

A Turkish Airlines járata 1 óra után végül folytatta útját New Yorkba.

Kiemelt kép: illusztráció

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük