Lukasenko: Tervet dolgoz ki a Nyugat Oroszország megtámadására
Stratégiai terveket dolgoz ki a Nyugat egy Oroszország elleni támadáshoz – ezt ma jelentette ki Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök.
„A közelmúltban (és ezt tegnap részletesen megbeszéltük az Orosz Föderáció elnökével) stratégiai terveket dolgoztak ki az Oroszország elleni támadásra. A csapás fő iránya pedig (a történelem ismétli önmagát) Ukrajnán és Fehéroroszországon keresztül vezet ”
– mondta a katonai egyetemek végzettjei és vezető tisztjei tiszteletére rendezett ünnepségen Lukasenko.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy „nyilvánvalóan az észak-atlanti szövetségből újonnan jött „keresztesek” hirtelen úgy döntöttek, hogy eljött a megfelelő pillanat a következő „keleti dobásra”, megfeledkezve arról, hogyan végződtek a történelem folyamán a hasonló hadjáratok.”
Mint ismeretes, július 11-én Lukasenko és Putyin telefonon egyeztetett a két ország biztonsági és védelmi kérdéseiről.
Kiemelt képen Lukasenko és Putyin
Legfrissebb anyagaink:
Veszélyes tendencia: a választói korhatár csökkentése 16, sőt akár 14 évre
Kézi irányítás alatt az ügyészség? Magyar Péter nyilvánosan fenyegeti Hankó Balázst, miközben a legfőbb ügyész lemondott
Tovább folyik a rombolás, ebből még nagy baj lesz
Gulyás Virág kimondta: elég a tutyimutyiságból!
Botrány és aljasság: Magyar Péter egy Facebook-kommentben rúgta ki az Országgyűlés új főigazgatóját!
Hátba szúrták az országot? A kormány rábólintott a 21. oroszellenes szankciós csomagra!
Összeomlás a magyar üzemanyagpiacon: Megkezdődött a független benzinkutak kivéreztetése!






















