KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Herson megye lakói nem hajlandóak visszatérni Ukrajna irányítása alá

Az, hogy a Herson régió lakói nem hajlandóak visszatérni Ukrajna irányítása alá, az a régió lakóinak akarata – számol be a NEWS.ru.

Az Állami Duma Nemzetközi Ügyekkel Foglalkozó Bizottságának első alelnöke emlékeztetett arra, hogy 2014-ben számos régióban, így Odesszában, Herszonban, Nyikolajevben és Harkovban is nagy tüntetések voltak a kijevi hatóságok önkénye ellen.

Alekszej Csepa úgy véli, Donyeck és Luhanszk kijevi puccsal szembeni fellépése nyomós példa Herszon lakosságának is arra, hogy felépítsék saját államiságukat.

Csepa szerint hat-nyolc régió is kiválhat Ukrajnából, hogy egy köztársaságba egyesüljenek.

„Kijev az elmúlt nyolc évben mindent megtett azért, hogy a jogos tiltakozásokat elnyomja. Ennek az lett az eredménye, hogy emberek milliói hagyták el Ukrajnát. Ma azonban a Kijevtől való függetlenedés a nép akarata. Azt nem tudom, hogyan alakul tovább a történelem menete Odesszában, Nyikolajevben, Zaporozsjében, de úgy hiszem, hogy az emberek egy idő után megbizonyosodnak arról, hogy a különleges hadművelet nem ellenük, hanem értük, a békéért, a szabadságért folyik. Amikor majd az emberek tudomására jut az igazság például arról, hogy Zelenszkij hogyan keresett már egymilliárdot, mióta a különleges hadművelet tart, akkor megváltozhat a hozzáállásuk az eseményekhez. Biztos vagyok abban, hogy hat-nyolc régió könnyen egyesülhet egyfajta köztársasággá, amelyet Kis-Oroszországnak vagy valami másnak hívhatnak majd, és Ukrajna keretein belül egyfajta autonómiát élvezhetnek, ami szerintem lehetséges ”

– mondta Alekszej Csepa.

A Herszon régió és a Zaporozsje régió Azovi része az orosz hadsereg ellenőrzése alatt áll, ahol katonai-polgári közigazgatás alakult, megkezdődött az orosz tévécsatornák és rádióállomások sugárzása, valamint a Krímmel való kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása.

Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy Kirill Stremousov a térség katonai-polgári közigazgatásának vezetője, kijelentette, kizárt, hogy  Herszon Ukrajna ellenőrzése alá kerüljön.

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból

Kiemelt kép: Ingo MenhardNemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

A Herson régió nem akar Ukrajna irányítása alá tartozni

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!