KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Az új Országgyűlés alakuló ülésének közvetítése (elő videó) 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A törvényhozás alakuló ülésén az államfő ötödik alkalommal kéri fel kormányalakításra Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP listavezetőjét.

 

Áder János köztársasági elnök megnyitotta az Országgyűlés alakuló ülését hétfőn 11 óra után néhány perccel.

A jelenlévők közösen elénekelték a Himnuszt.

Ezt követően az államfő köszöntötte az országgyűlési képviselőket és a 11 nemzetiségi szószólót, valamint bejelentette a megbízólevelek átvételét.

Áder János korelnöknek kérte fel Turi-Kovács Bélát, akinek átadta az ülés vezetését. Az újonnan megválasztott képviselők az Országház főlépcsőjén mentek be az épületbe. Üléskezdéskor a DK-frakció tagjai nem voltak bent a teremben.

A 199 fős parlamentben a Fidesznek 117, a KDNP-nek 18, a Demokratikus Koalíciónak 15, a Jobbiknak, a Momentumnak és az MSZP-nek 10-10-10, a Mi Hazánknak és a Párbeszédnek 6-6, az LMP-nek 5 képviselője lesz. Egy mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és egy képviselő, Hadházy Ákos függetlenként dolgozik majd.

HírTv /MTI

Ez is érdekelheti:  Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük