Találkozhat Putyin és Zelenszkij, már az időpont is megvan
Az orosz és az ukrán elnököt is meghívták Indonéziába a G20-csúcstalálkozóra.
A világ iparilag legfejlettebb 20 államát tömörítő G20 csoport soros elnökségét jelenleg betöltő Indonézia Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnököt is meghívta a csoport idei csúcstalálkozójára, Putyin már meg is erősítette részvételét – jelentette be Joko Widodo indonéz államfő pénteken.
A tagállamok vezetőinek tanácskozását Bali szigetén tartják november 15-16. között.
Tudjuk, hogy a G20-nak katalizáló szerepe van a globális gazdasági fellendülésben, és utóbbit jelenleg két tényező is befolyásolja: a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai háború – hangsúlyozta Joko Widodo a YouTube-on közzétett beszédében.
„Ennek figyelembevételével hívtam meg Zelenszkij elnököt a G20-csúcstalálkozóra” – tette hozzá az indonéz államfő az ukrán partnerével szerdán folytatott telefonbeszélgetésére utalva.
Zelenszkij már a telefonbeszélgetést követően Twitter-üzenetben erősítette meg a meghívást – számol be az Origó.
Legfrissebb anyagaink:
Ez már az újságírók nyílt megfélemlítése – Gulyás István kirúgása és a közmédia pusztulása
Így nem dolgozik Magyar Péter kormánya – a kávé azonban finom lehet…
Bóka János: Hamarosan indul az új ÁVH egy politikai komisszár vezetésével
Unger Anna fenyeget? – „Az én fejemben nincs elévülés”
Stoffán György: A mohácsi vitézkötés…
Ötszáz év távlatából: A mohácsi csata üzenete a mának
A magyar kormányzatnak hamarosan egy új dilemmával kell szembesülnie: szolidaritás vagy szuverenitás – ez utóbbira egyre kisebb az esély






















