Zelenszkij: Ha hozzáférnénk a szükséges fegyverekhez, már befejeztük volna ezt a háborút
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ha hozzáférnének ugyanazokhoz a fegyverekhez, amelyeket Oroszország is használ, már véget vetettek volna a háborúnak.
Zelenszkij elnök a nemzethez intézett napi beszédében az 55 napja tartó orosz-ukrán háborút értékelve kijelentette:
„Ha hozzáférnénk az összes szükséges fegyverhez, amelyekkel a partnereink rendelkeznek és amelyeket Oroszország is használ, akkor már befejeztük volna ezt a háborút, és békét hoztunk volna.”
Az ukrán államfő kifejtette, hogy egyértelmű az ukrán hadsereg taktikai előnye és bölcsessége, valamint felhívta rá a figyelmet, hogy az ukrán fegyveres erők keményen kitartanak, és az egész nép bátran védekezik.
„Ebben a háborúban az orosz hadsereg örökre a világ talán legbarbárabb és legembertelenebb hadseregeként fogja beírni magát a világtörténelembe”
– fogalmazott Zelenszkij, aki megjegyezte, hogy az orosz hadsereg szándékosan civileket gyilkol meg, lakott területeket, polgári infrastruktúrát rombol le, és mindenfajta fegyvert, köztük a nemzetközi egyezmények által tiltottakat is bevetett.
TRT
Legfrissebb anyagaink:
Így készül Svédország az Oroszország elleni háborújára – nagyon kemény…
Hatalmas csapás érte Kijevet: porig égett a drónarzenál és a Nova Poshta logisztikai bázisa
Ha a nyugat orosz hajókat foglal le, Oroszország pontosan ugyanígy fog felelni
Gazdák lázadása – amiről az európai sajtó hallgat
„Undorító banda!” – A Tisza-szavazók is fellázadtak Baka András ellen, miközben Sulyok Tamás törvénytelen eltávolításának sebei még be sem gyógyultak
Rövidebb tűzijáték, DJ-buli a Kossuth téren – így „ünnepli” a Tisza-kormány az államalapítást
Hazudott a Ti-Sza Párt Dunaújvárosban is – Újabb leleplező olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe






















