Jakab Péter az Alfahíren ment neki Márki-Zajnak
Úgy tűnik, a Jobbik elnökének sincs ínyére Márki-Zay Péter politikai ámokfutása.
Egészen abszurd maga a felvetés is, hogy a COVID áldozatai között milyen arányban vannak fideszes vagy ellenzéki szavazók – mondja egy, az Alfahíren megjelent interjúban a Jobbik elnöke.
„A halál nem válogat pártszimpátia alapján, és úgy tűnik, hogy a hülyeség sem.!
-jelentette ki Jakab, utalva a „Kapitánynak” a fideszes nyugdíjasokra vonatkozó kegyeletsértő kijelentésére.
Van egy kommunikációs stáb, ami meghatározza a miniszterelnök-jelölt kommunikációját, és ennek összhangban kell lennie a közös programmal. Nagyon fontos, hogy ha egységes ellenzékről beszélünk, akkor a karmester is velünk egységesen kommunikáljon
– jelentette ki az interjúban Jakab Péter.
Legfrissebb anyagaink:
Breaking! A Fidesz nyilatkozatot adott ki a Tisza-kormánnyal szembeni ellenállásról
Balassa Zoltán: Két pozsonyi tüntetés
A diktatúra kiépülése Magyarországon
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője – Gulyás Gergely lemondása után jött a döntés
Osztie Zoltán atya nyílt őszinteséggel: Magyar Péter a Sátán eszköze
Az ellenség kezére került MTVA megszünteti a Hazajárót: nyílt támadás a nemzettudat ellen
Ezt állítják: a 17 milliárdos NKA-botrány miatt csaptak le a Fidesz szervereire – a Tisza saját ügyészsége is zavarban van






















