Megbukott a román kormány, megszólalt Johannis
Jövő héten találkoznak a politikai pártok képviselői, hogy megoldást találjanak az adott politikai válságra – jelentette be Klaus Johannis államfő kedden délután 6 órakor, a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatóján. Az elnök először nyilatkozott a Cîțu-kabinet bukása után.
„Szomorú, de igaz: Romániát a válságok jellemzik” – kezdte mondandóját az államfő, aki a kormány bukása mellett a koronavírus-járvány negyedik, eddig a legsúlyosabb kihatású hullámára is utalt. „Mindezt tetőzi, hogy egy globális szintű energiaválsággal is meg kell küzdenünk” – folytatta.
Ez egy bonyolult helyzet, amelyet a cinikus politikusok generáltak, pedig akad elegendő munka: kezelni kell a járványhelyzetet, egyensúlyozni kell az energiaárakat, de ehelyett, egyesek szerint még egy válságra szükség volt – mondta Johannis a bizalmatlansági indítványt benyujtó USR-PLUS-os politikusokra utalva. „Néhányan azt mutatják magukról, hogy progresszívek, hogy igazán törődnek a romániai lakosokkal, ámbár a hangzatos szavak mögé kell nézni” – mondta az államfő.
Az USR a kormánykoalíció része volt, amelynek hátat fordított, összefogott az AUR-ral és a PSD-vel, hogy együtt megszavazzák a bizalmatlansági indítványt. Ezek a tények, a többi csak politikai diskurzus – hangsúlyozta. „Most abban a helyzetben vagyunk, hogy megoldást kell találnunk a problémákra, hisz Románia nem maradhat kormányzás nélkül.
Közeleg a tél, dübörög a járvány, mindezeket valakinek meg kell oldania” – fejtette ki az államfő, majd hozzátette: csak jövő héten hívja össze a pártok képviselőit, hogy addig legyen idejük „kiforrott javaslatokkal előállni”. (digi24) – a Transindex.ro portálról
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)







