Strasbourgban részben elismerték a Krím fölötti orosz joghatóságot

 

Alaptalanná válhatnak a Krím miatti ukrán vádaskodások: a strasbourgi bíróság (EJEB) de facto elismerte Oroszország joghatóságát

Az a mód, ahogy a strasbourgi bíróság de facto joghatóság meghatározást alkalmazta, Oroszország számára nem rossz változat. Ezt Alekszej Iszpolinov, a Moszkvai Állami Egyetem (MGU) nemzetközi jogi tanszékének vezetője jelentette ki az „Ekonomika Szegodnya” („Napi Gazdaság”) nevű kiadvány munkatársaival folytatott beszélgetése idején.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tudomásul vette, hogy – 2014. február 27-től kezdve (1) – a Krím-félszigeten Oroszország de facto joghatósága érvényesül.

Ezzel egyidejűleg a bíróság úgy ítélte meg: a Krímmel kapcsolatban beadott ukrán panaszban megfogalmazott némely vádak nem bizonyítottak.

A bírák nem találták bizonyítottaknak azokat az ukrán állításokat, amelyek szerint békés állampolgárok lelték volna halálukat, külföldi újságírókat vettek volna őrizetbe jogalap nélkül, törvénytelenül koboztak volna el vagyontárgyakat – illetve hogy diszkriminálnák az etnikai ukránokat.

Az EJEB a Krímmel kapcsolatban nyugtázta azt, ami nyilvánvaló

„A «de facto joghatóság» megfogalmazás Oroszország szempontjából távolról sem a legrosszabb megfogalmazás. A kérdést, ugyanis, másképpen is föl lehetett volna tenni. Az EJEB írhatta volna azt is, hogy «megszállás» (2). A de facto joghatóság, más szóval a de facto kontroll viszont pontosan annak a ténynek a tudomásul vétele, ami nem más, mint napjaink krími történései” – állapította meg Iszpolinov.

Ez a fajta megfogalmazás várható volt. Ez de facto ismeri el a Krím fölötti orosz joghatóságot – ám de jure: nem.

„A strasbourgi bíróságon a Dnyeszter-mellék esetében is a de facto orosz joghatóságról beszéltek. (3) Mindez azzal összefüggésben van így, hogy a bíróságon a „de facto kontroll” koncepciójának kereteiben gondolkodnak.

Megjegyzések:

 

(1)  A krími autonómia parlamentje ezen a napon hozta meg döntését és írta ki a népszavazást a Krím Oroszországhoz történő visszatérésének tárgyában. (A március 16-án megtartott népszavazáson, mint ismeretes (helyesebben: a döntéshozók körében ismeretes kellene, hogy legyen), a lakosság 95-96 százaléka az Oroszországhoz való visszatérésre szavazott. (A krími tatárok 77 százaléka is ezt támogatta.)

Az előző nap (február 26-án), mintegy kétezer feltüzelt ukrán és krími tatár nacionalista ostromolta meg a parlament épületét, ahol a népszavazás kiírásáról szóló határozat-tervezetet vitatták. Több száz helyi lakos, illetve segítségül érkezett szevasztopoli próbálta megakadályozni, hogy betörjenek az épületbe, és ott pogromot rendezzenek. (A kitört tömegverekedésben ketten életüket vesztették, sokan megsebesültek). A védők azonban, minden hősiességük ellenére, vesztésre álltak. Az ostromnak a már estefelé, a helyszínre érkező orosz katonák vetettek véget. Puszta megjelenésük elég volt ahhoz, hogy az agresszív támadók szétspricceljenek.

(2) A Nyugaton uralkodó nézet szerint a Krímet megszállták (annektálták).

(Dacára annak, hogy a 2014. február végi válságos napokban éppen Nyugatról érkeztek olyan jelzések a puccsista ukrán vezetés számára, hogy ne kockáztassák az összetűzést Oroszországgal. Ráadásul a hatalomátvétel napjaiban is teljes bizonytalanság, káosz uralkodott Kijevben, az állam és hadvezetés jórészt megbénult. Mindezek folytán a Krímben állomásozó ukrán hadsereg a tétlenség mellett döntött, majd a tüntetőktől körbevett laktanyákban mindenütt elfogadták az orosz katonaság felszólítását. A húszezer főnyi ukrán hadsereg személyi állományának közel harmada (hatezer) úgy döntött, hogy szolgálatát az orosz hadseregben folytatja. A többieknek a leszerelés lehetőségét, illetve szabad elvonulást biztosítottak.

Ma Kijevben azokat a „bűnösöket” kutatják, akik HARC NÉLKÜL „feladták” a Krímet. Az ENSZ Közgyűlése évről évre, rutinszerűen meghozza határozatait – kezdetben „a megszállt Krímben elkövetett orosz emberi jogsértések” elítéléséről. Majd (mivel ilyen jogsértéseket nemigen tudnak kimutatni), az oroszellenes határozatok (amelyeket pedig, benyújtás előtt, egyeztetni illenék a többi tagállammal) most már általában „a Krím orosz annektálását” ítélik el.

Nem láttuk, ugyanakkor, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, bármelyik – amúgy ritkaságszámba menően Ukrajnát elítélő határozata – az ENSZ Közgyűlésének fóruma elé került volna. Pedig ott olyanokról esik szó, mint a kínzások, megalázó bánásmód, a különböző ukrajnai fegyveres erők és testületek titkos börtönei. Nem hallottuk elítélni Ukrajnát sem az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is szentesített minszki megállapodások rendszeres megsértéséért, (sőt, annak sorozatos, nyilvános megtagadásáért), sem a polgári lakosság ágyúzásáért, a hadviselés nemzetközileg elfogadott szabályainak sorozatos, kirívó, durva megsértéséért, tiltott fegyverek alkalmazásáért, a Donbassz elleni totális gazdasági blokádért, a Krím vízellátásának blokkolásáért. Hogy az emiatt Ukrajnára kivetendő szankciókról most ne is beszéljünk.

(3)  Ebből is látszik, hogy fogalmuk sincs dolgokról. Arról, hogy miközben a krími népszavazás nyomán szerződés rögzíti a félsziget, illetve (a különleges státuszú) Szevasztopol városának visszatérését Oroszországhoz – ilyen megállapodás Oroszország és a Dnyeszter-mellék között nincs. Holott ez utóbbiban két alkalommal is (1996-ban, és 2006-ban is) népszavazáson, a lakosság 97 százalékos támogatásával született döntés a térségnek Moldovától történő függetlenedéséről, és a későbbiekben, Oroszországhoz való csatlakozásáról. Moszkva azonban – akárcsak a Donbassz esetében – ezeket a népszavazásokat sem ismerte el. Pedig itt teljesült Putyinnak az a jogi kikötése, hogy előbb váljanak függetlenné, majd utána kérjék felvételüket.

(Ezt a feltételt egyébként a Donbassz is teljesítette: éppen moszkvai szorgalmazásra előbb a függetlenségről döntöttek. Amire Moszkvából jött az álnok szemrehányás: előbb döntsék már el, hogy mit akarnak: függetlenséget, vagy az Oroszországhoz történő csatlakozást.)

Így – ellentétben a Krímmel – ott semmiféle oroszországi joghatóság nem is érvényesül. (Még akkor sem, ha mindkét helyszínen igyekeznek összhangba hozni jogszabályaikat az oroszországiakkal.) A NYUGATI BÍRÓSÁG AZONBAN EGY KALAP ALÁ VESZI A KÉT, JOGI SZEMPONTBÓL IS KÜLÖNBÖZŐ ESETET.

Eredeti cikk>>>NewsFront