Cs. Szabó Béla: Zelenszkij már az életéért küzd
A cím annyiban pontatlan, hogy nem ő küzd az életéért, hanem a sok-sok millió ukrán, aki a fronton és a hátországban mérhetetlen szenvedéseket, nyomort és végső soron egyesek az életüket áldozzák fel a „hazáért(?)”! Nézzük meg azonban, hogy valójában mi is történik Ukrajnában és miért?
Elmondhatjuk, hogy a nyugati világ (USA és az EU) csak az oroszok javát akarta, de azok az Istennek sem akarták odaadni!! Pedig Jelcin idejében már-már olyan közel jártak a sok „finom cucchoz”, hogy már ott érezték a sok-sok milliárdot a zsebükben, amikor is kitört a baj. A fenti állításról többet is olvashat: Zbigniew Brzezinski: A nagy sakktábla című művéből!
Egy pár évig még próbálkoztak Putyinnal is, azonban miután Hodorkovszkijt páros lábbal egészen a börtönig rúgta, így Putyin is azonnal ellenséggé vált, és még a hollywoodi filmgyárak is azonnal váltottak, az addigi barátságos orosz–amerikai viszonyt ábrázoló filmekről átálltak az Amerikába behatoló orosz kémek és gengszterek filmjeire. Így tényként elmondható, hogy Ukrajnában egy kikényszerített proxy háború zajlik az ukrán nép nevében, az ukrán néppel, de egészen mások érdekeiért. Hogy, hogyan sikerült ezt eladni az urán embereknek? Nagyon egyszerűen. Egy túlhajtott nacionalizmussal, amelyben még a éhbérért dolgozó ukrán melós is kihúzhatja magát és úgy hiheti, hogy érdemes volt feláldozni, belefektetni azt a sok alacsonyan bérezett munkáját egy ilyen szép ügyért. Amit igazából nem értek az az, hogy hogyan tudták eladni az oroszok legyőzésének ötletét sok magasan képzett tábornoknak és főtisztnek, akik pontosan ismerhetik a háborúskodás minden szabályát, alapelvét. Mint valamikor orosz tiszti-iskolát végzettek miként gondolták, hogy képesek – még akár óriási nyugati segítséggel is – legyőzni Oroszországot, amely bátran kijelenthetem, hogy a három elfoglalhatatlan országok egyike!
Sok-sok okos szakértő már látja, hogy az orosz–ukrán háború a végkifejlethez közelít, amely után teljesen természetes módon jön a számvetés, az elszámolás, elszámoltatás. A történelemben mindig így volt és valószínűleg így is marad. Láthattuk ezt az I. világháború, majd a II. világháború végén is. Így volt ez a vietnámi háború végén is az emberi jogok totális megsértésével, de a világ(sajtó) arra már nem igen figyelt oda, hiszen az emberi jogok csak akkor érdekesek ha „látni is akarjuk(?) azt”. Jön majd a kérdés, hogy miért is halt meg a két oldalon közel 1-1,2 millió ember? Orosz oldalon úgy tűnik az ország biztonságára való hivatkozás megállja a helyét, hiszen közismert tény, hogy az Orosz Föderációt NATO rakéták tömkelege veszi körbe, amely már-már sokkoló érzéseket vált ki az orosz külpolitika képviselőiből. Nem beszélve arról, hogy az orosz politika úgy tűnik elment a végsőkig, hiszen a Minszk I. és a Minszk II. szerződés ha teljesül, akkor ma nincs ok háborúra.
Továbbá, akkor sem lenne ok katonai eszközök alkalmazására, ha a törökök által levezényelt béketárgyalásokat aláírják. Ezt a magyarázatot úgy tűnik az orosz emberek elfogadták/elfogadják. Nem történt meg az a nyugati politikusok által kívánt hatás, amely elsöpri az orosz politikai elitet és egy „kezesbárány” struktúrát ültet a helyébe. Megdöbbentő látni, hogy az USA külpolitikai szakértői mennyire nem ismerik az orosz belső viszonyokat és mennyire félre vezethetik azok az „átállt” katonai és polgári ellenzéki személyek, amelyek biztatást adhattak egy ilyen horderejű kalandra. Nem vet jó fényt a munkájára az amerikai külügynek sem, hiszen a döntésre az előterjesztés az övék, így az sem véletlen, hogy nagy hirtelen nyugdíjba küldték Victoria Nulandot az USA külügyi államtitkárát, amely inkább hasonlított egy kirúgásra, mint nyugdíjra. De nem vet jó fényt magára a külügyminiszterre sem. A fentiek alapján elmondható, hogy az amerikai elszámoltatás már megtörtént, hiszen a választáson elsöpörték – nem is kis arányban – a fennálló politikai hatalmat.
De maradjunk Ukrajnánál, hiszen a hatalmas számlát ők állják, így nem kétséges, hogy a demokratikus rend visszaálltával – ha egyáltalán visszaáll(?) – sok és kemény kérdésekkel kell szembenézniük a politikusoknak, katonáknak és mindazoknak akik tevőlegesen vettek részt a kialakult tragédiában. Mert, ami ott történt az egy nemzet tragédiája! Nos, ezeket a kérdéseket kívánja elodázni Zelenszkij, amikor bármi áron elodázza az elodázhatatlant, a béketárgyalásokat, vagy a kapitulációt. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a kérdések zömét nem fogja megvárni, mert eltűnik valahol a világ valamelyik zugában.
Megjegyzem az oroszok sem fizettek keveset azért, hogy a határukra, Moszkvától 500 km-re ne telepíthessenek rakétasilókat. Azonban valami azt sugallja, – ismerve az orosz titkosszolgálat „jó szokását(?)” – hogy az oroszok hálája Zelenszkij meg egy pár ember részére nem marad el! Hiszen a genfi hadijog a terrort és a háborús bűncselekményeket tiltja. Nem marad el, mert az emberi élet az egy nagyon komoly érték, még akkor is, ha 1-2%-uk valójában bűnöző volt. Nos tehát, a történelmet mindig a győztesek írják, mi magyarok ezt kiváltképp tudjuk, hiszen a történelemben kétszer is megtapasztaltuk azt. Úgyhogy, valószínűleg most sem lesz másként.
A szerző: újságíró, közíró
Mementó 2006 emlékmű
