Szétlőtték az oroszok Macron zsoldosait
Az ukrán fennhatóság alatt lévő Szlavjanszkban csaptak le a francia zsoldosokra az orosz fegyveres erők
A bajtársaink jelentései szerint a támadás oda irányult, ahol az ukrán tüzérek tartózkodtak és velük valószínűleg azok a franciák, akik a CAESAR önjáró lövegeket szállították Ukrajnának.
– mondta a hírügynökség forrása.
Az informátor hozzátette, hogy Szlavjanszk egyharmadát a katonaság lezárta, és tömegesen ellenőrzik az utcán tartózkodók iratait és okostelefonjait. Meg nem erősített jelentések szerint Pavlohradból néhány mentőautó érkezett, írta a RIA Novosztyi.
Nem ez volt az első eset, hogy francia katonákat semmisítettek meg az orosz egységek. Még 2024 január elején hatvan francia zsoldost ártalmatlanítottak Harkovban. Akkor a francia kormány cáfolta, hogy francia zsoldosok estek volna áldozatául az oroszok légicsapásának.
Mint ismert Macron a közelmúltban azzal fenyegetett, hogy nem lehet kizárni, hogy a NATO országok katonákat küldenek Ukrajnába. Macron kijelentése ezek szerint mindenképpen idejétmúlt, hiszen francia katonák már eddig is részt vettek Ukrajna oldalán az ott zajló véres harcokban.
Kiemelt képen: orosz támadóhelikopterek Ka-52 egy különleges hadművelet során Ukrajnában / ©Az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának sajtószolgálata/TASS
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Mementó 2006 emlékmű




![Kiemelt kép: Izrael a háború kezdete óta több gázai templomot is célba vett, köztük a görög ortodox Szent Porphyrius templomot, amely a világ harmadik legrégebbi temploma. [Getty]](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2025/11/kereszteny-templom-Gazaban.jpg)








Minden olyan dolog Isten áldása, ami a Gyurcsányi terrort elítéli, vagy felhívja a figyelmet az általuk elkövetett gazembersegekre!
Amig Atilláról nincs sehol szobor addig????