MEGTILTOTTA A RENDŐRSÉG KARÁCSONYÉK PRIDE-JÁT
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Négy magyar érintettségű Hamász-túszról tud a kormány

Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.

A tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Jerevánba, hogy magyar halálos áldozatról továbbra sincs tudomásuk, és minden, ideiglenesen Izraelben tartózkodó magyar állampolgárnak felajánlották a kimenekítés lehetőségét, azokat pedig mind hazahozták, akik ezzel élni kívántak – tette közzé az MTI.

„Sajnos az Izraelt ért terrortámadás során a Hamász túszokat is ejtett. Az izraeli hatóságok előtt számos rendkívül súlyos kihívás áll jelenleg, ezek közül az egyik a túszok azonosítása”

– emelte ki.

Jelenleg 225, Gázában fogva tartott túsz szerepel a nyilvántartásban, akik között harminc gyerek is van.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány a napokban három megkeresést is kapott arról, hogy magyar származású, illetve magyar állampolgársággal is rendelkező személyek is vannak a túszok között.

„Kedden két magyar állampolgársággal rendelkező személyről, szerdán egy magyar állampolgársággal rendelkező személyről, tegnap pedig egy újabb magyar származású személyről kaptunk információt”

– sorolta a külügyminiszter.

„Négy magyar érintettségű túszról van tudomásunk, közülük kettő gyermek. Ezekről a túszokról kedden, szerdán és csütörtökön értesítettek minket, részben az izraeli hatóságok, részben pedig maguk a családok”

– tette hozzá.

A biztonság a legfontosabb

Majd leszögezte, hogy folyamatos a kapcsolattartás a túszok kiszabadítása érdekében felállított izraeli munkacsoporttal és több más hivatallal, illetve az érintett családokkal is.

„Mivel azonban a túszejtés sajnos szó szerint is életbevágó kérdés, és itt nagyon fontos biztonsági szempontok vannak, ezért megértésüket kérem, hogy ennél több információt jelenleg nem tudok adni. És nem is fogunk ennél több információt adni mindaddig, amíg a túszokról biztos információnk nincsen, illetőleg biztonságba nem tudtuk helyezni őket”

– jelentette ki.

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!