48 állam szövetkezett a Facebook ellen az USA-ban
Letitia James, New York-i főügyész egy olyan 48 főügyészből álló kétpárti koalíciónak a vezetője, mely pert indított a legnagyobb közösségi platform ellen, megosztó monopóliumának megtörésére.
Mint James főügyész írja, céljuk az, hogy kiálljanak azon kisvállalkozók és felhasználók mellett, akiket a Facebook jogellenes magatartása megkárosított – számol be a kanadai The Post Millenial.
Letitia James meglátása szerint a közösségi megosztó óriás arra használta fel monopóliumhatalmát, hogy apróbb riválisait szétzúzza, elfojtsa a versenyt, amivel jelentős hátrányt okoz a felhasználóknak, miközben kihasználja fogyasztóit és dollármilliókat tesz zsebre azok adatainak felhasználásával.
James szerint a közösségi megosztó óriás nem elégedett meg azzal, hogy magához vonzza és megtartsa felhasználóit egy egészséges versenyszellem szerint, hanem olyan korlátozó politikát vezetett be szolgáltatásaiban, melyek indokolatlanul hátráltatják azokat a potenciális riválisokat, akiket a Facebook nem tud bekebelezni.
A Facebook a világ meghatározó közösségi hálózata, melyet több mint 3 milliárd ember használ családi, baráti kapcsolatok fenntartására és különböző társadalmi, közösségi tevékenységek szervezésére.
A The Post Millennial nyomán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…